Századok – 1881
Értekezések - LÉDERER BÉLA: Gindely A. Geschichte des dreissigj. Krieges. 253
260 TÖRTÉNETI IROllALOM. elemen gyógyíthatlan sebet volt ejtendő, mert a cseli uralom a messzi, német lakta bódított vidékek felett csak az esetre lehetett volna tartós, ha az anyaország maga nemzeti átalakuláson esik által. Azon percztől fogva — a huszita vallás keletkezési idejére czéloz Gindely — hogy ez átalakulás ellen küzdeni kezdettek, ez uralomnak szükségkép vége szakadt. A cseh államnak korlátolt terű, de új fejlődését akkoron, mikor a szláv elem az új vallás segélyével fölülkerekedett — egyrészről a belső viszályok, más részről az országnak uralkodókban való szerencsétlensége gátolta meg, úgy, hogy csak Habsburg Ferdinand megválasztásával állott elő ismét a régi rend ; de e királyukkal egyidejűleg a német befolyásnak kapu nyílt. E német behatás daczára, csehek kormányozták az országot, és lett volna remény az elvégre mégis mindinkább elnémetesedő kormányt megfelelő szolgálattételek által »a cseh nemzeti önállóság hű őreivé tenni.« E kilátás megszűnt, mihelyt az alattvalók kath. vallású fejedelmük ellen felkeltek, az pedig országát fegyverhatalommal gyűrte le, és hogy a saját czéljait előmozdítsa, épen önállóságától fosztotta meg. Leghamarább az ország új közigazgatásán volt észrevehető, mert ennek szálait bécsi kezek vezették, de még világosabban a hét évvel utóbb kibocsátott új alkotmányon, mert midőn 1627-ben az új alkotmány (Landesordnung) közzé tétetett, már nem akarták cseh nyelven kihirdetni, és csak német nyelven nyomtatták. »Élesebben és határozottaban nem jelezhette a bécsi udvar az irányt, melyet követni akart.« Ha Csehország történetéből azon lapokat olvassuk, melyek azon bánásmóddal ismertetnek meg, melyben Csehország e korban a Habsburg dynastia részéről részesült, a nyert kép meglepő sok analógiát nyújt Magyarországnak későbbi történetéhez. A felségárulási perek után az alsó-pfalzi háborút irja le Gindely és az ímió teljes felbomlását. »Digby követségi útjá«nak czime alatt megismertet Fridrik erély és gondtalan, gyermekes és hóbortos viselkedésével, és a dühben szenvedő Jakabbal, ki buzgó parii amentje akaratának nem enged, mert nem erővel, de »felülmúlbatlan« eszének ki nem játszható fortélyaival akar veje és unokái sorsán segíteni. De Digby lord missiója tökéletesen füstbe ment, mert a császár a bajor hódítási vágyok consequens nyomása alatt Fridriket restituálui vonakodott, és csak oly alkudozásokra nyilatkozott késznek, melyekkel Fridrik az Alsó-Pfalzot megmenthette volna. Mivel azonban ez ügyért áldozni mitsem akart, beleegyezésével a háború ismét kitört. (1621. october havában.) E helyen szúr szerzőnk az újonnan kitört háború leírása elé egy hetven néhány lapra terjedő fejezetet »a hamburgi és