Századok – 1881

Értekezések - SALAMON FERENCZ: Hol volt Attila főhadiszállása? 1

14 IIOL VOLT ATTILA föntebbi idézetben azt mondja többek közt Priscus, hogy csak­nem 9 óra volt, mikor a Dunán való átkelés másodnapján Attila táborába érkeztek. Ez, nyári napon annyit tesz, mint délután 3 és 4 óra közt, a mi mai óránk szerint.1 ) Ebből az látszik, hogy közel egy egész napi járó föld volt Priscusék má­sodnapi utja, azaz körülbelől legalább is 5 mértföldnyi. De vegyük először ne a másodnapi, hanem az első napi följegyzést. Az első nap ezek mennek véghez: 1. a követség átkel a Dunán ; 2. halad körülbelől egy harmad napi járó földet, — s ezzel dél lehetett, midőn a veszteglő ponton megállapodott. 3. Edekonnak Attila főhadiszállására kellett eljutnia s ezen mindég nagyon elfoglalt fejedelemmel beszélnie, nagyon fontos dologról, s elexpediálni két lovas embert. 4. Ezen két lovasnak viszsza kellett érkeznie Pris­cusékhoz, mielőtt még beesteledett s tán a nap is lement volna.2) Ezen két utóbbi pont alatti dolgoknak mintegy 6 óra alatt kellett megtörténniük. Edekon oda utazására mintegy 3 óra, s a két lovas ember Priscuséklioz érkezésére ismét vagy 3 óra esik. Az érkezők hangos lódobogásából értjük, hogy nem lépés­ben jártak. Trappban egy mérföld egy óra. Tehát Priscusék legfeljebb 3 mértföldnyire lehettek az első nap estvéjén Attila szállásától. Hogy lia csakugyan nincs benne leirási hiba, (a mit fentebb magunknak adott szabályok szerint föltennünk nem szabad), hogy másnap csak délután 3—4 óra közt érték czélhoz a követek, — okához is hozzávethetünk. Hogy a követek a Krassó folyóhoz jussanak, két út közt választhattak. Az egyik a mai főút, mely akkor is practicabilisabb lehetett, s mely Gájától nyugatnak megy és a Duna mentét nagyából követve, Dubováczon keresz-Görög és római napfeljöttétöl naplementig számította az órá­kat. Napéj egyenlőség alkalmával reggel 6-tól esto 6-ig, a római 12 óra oly hosszú volt, mint a mienk. Ekkor a római 9 óra a mi délutáni 3 óránknak felelt meg. Leghosszabb nap idején (a mi szélességi fokaink alatt) reggel 4-től este 8-ig a római óra hosszabb volt, s ekkor a római 9 óra = d. u. 4 óra. 2) A lovasok érkezése ideje dfiCf i SeíytjV o tpiuv annyit tesz, mint késő délután vagy este felé. Szabó Károly is, (Uj Magy. Muz. 1850 — 1851. 554. 1.) »estve felé«-nek fordítja.

Next

/
Thumbnails
Contents