Századok – 1880

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben - V. 22

54 DUNÁNTÚLI HADJÁRAT »látván, hogy nincs más mód« :l

) rohamra fúvat vala ő is ; és a két dragonyos-ezred élén, »eleinte szép lassú nyomakodással,« egy jó puskalövésnyire pedig a már vágtatva közelgő ellenféltől, egyszerre »sebes nyargalvást« indúlván, összecsap Bezerédyvel. A lovas-roliamok tulajdonsága szerint egy pillanatig tartó összecsapás után, a túlerő által természetszerűleg a Bezerédy-ezred nyomatott vissza, Bottyán lovasságára, a mely aztán megűjítá a karczot. De végre is, »mert az nyereséggel megszélledt hadat nem lehetett hirtelen csoportra verni,«2

) a zárkózott tömegekben előnyomúló német sorezredek erős ütemű rohanásának, a meglazûlt csatarendű kurucz könnyű-lovasság sokáig gátat nem vethetett, — hanem megfordulván, Keresztúrnak tartott, bogy üldözőit áz itt elrejtett gyalogság kereszttüzébe vigye. E megfordúlásban tehát volt harczászati fogás. A dragonyosok egy része csakugyan utánok rohant a helységbe ; itt azonban, nem kis meglepetésökre, a házakban s kerítések mögött elrejtett hajdúság sűrű lövései fogadták őket két oldalról. A németek átlátták, hogy így semmire sem mehetnek ;3) midőn pedig a templom kerítéséből is reájok dördült Bévay sortüze, — megfoi'dúltak, s »az hajdúság kipuskázta őket a városlml.« Sőt Moóry ezredes, a sikertől elragadtatva, csak két század gyaloggal utánok nyomulván, kiállott a mezőre, s ott lődözött eredménynyel közéjök, »sok kárt tett az németben.« 1) Festetich Pál, Csáky Imrének : »Mlgos Generális uram jól kiment llarkán túl ; ott észrevévén az ellenségnek sokaságát, viaszatárt, barkai hegyet vévén háta mögé ; a magyarság feléje nyomakodván két felöl, sipoltatván magát in specie (Bezerédy) Imre. Látván, nincs más mód : Generális Uram is eleibök nyomakodott nekik vitézül.« (Folytatásául lásd tovább Nádasdy levelét.) 2) Bottyán, oct. 6-iki levelében. 3) »Als aber die Deutschen nachgekommen, gingen die Krüzen nach Kreuz (Keresztár), und weil allda viel Talpatschen (talpasok, gyalogság) waren, wollton sie sich wiedersetzen und wehren ; allein, die Kayserlichen haben sie doch solang getrieben, dass sie weichen mussten und entfliehen. Die Talpatschen aber veschlossen sich in die Häuser, und gaben Feuer heraus ; und konnten nichts mit ihnen richten, bis die Kayserlichen den Mark anzündeten, und sie aus den Häusern heraus mussten.« (Ritter-krónika.)