Századok – 1880

Értekezések - DEÁK FARKAS: Dávid Ferencz emlékezete. Jabab E. 510

ÍÖRTLNETI IRODALOM. 511 nak szőve. Erős magyar s alanyiságának tudata, érzése nagyon is túlnyomó, néka az önismeret rovására. Általában tudományosan képzett, mívelt, kumanus ember, de tele aristokraticus hajlamokkal s olykor kényszert alkalmaz önmagára, liogyr a divatos demokrataság hívének mutathassa magát. Vallásos, azaz rationalista a szélsőségig s nehezen alkuszik meg a reális élet örökéletű akadályaival. A szemben állóval vakmerőn szembe száll, küzd, karczol ellene : az eltérést, elhajlást nem képes megérteni, nem tudja mérlegelni, nem is tudja megbocsátani s ilyenkor még a gyanúsításra is hamar kész ; bámulja a fanatismust, a rohanva rohanót s nincs érzéke a mérsékletkez. Stilja magyaros, folyékony, szónokias, meleg és sokszor hat is közvetlenségével, de néhol érzelgős, sőt dagályos, nyugodt sohasem. Valóságos agitátori stilja van, született missionarius, kit minden mozzanat, minden pillanat elragadtatásba hoz. Mindezeket igy elgondolva, a sors csodálatos játékának tartjuk, hogy J. E. szoba-tudós, kinek az a rendeltetése, hogy életének fáklyája régi foliánsok közt lobogjon s majd a nagy tanúlmányokat igénylő művek irása közben hamvadjon el. Műveinek mindig lesznek bámulói, kik oly érzelmesek és szenvedélyesek, mint ő s mindig fog olvasókra találni, kik szeretik a komoly tanulmányok csinos formában megjelent eredményeit tanulmányozgatni — de olyan író mint ő, a legnehezebbre vállalkozott, midőn Dávid, Ferencz élettörténetét, tárgyilagosan akarta megírni. Vagy talán oly embereknek, mint Dávid Ferencz, nem is kell tárgyilagos történetét írni, hanem dithyrambok sorozatába kell fűzni életök minden napját tettét ? S így írónk talán nem is történetet akart irni, hanem vallástani apologiát ? Ebben azonban az olvasó nem találhatja megnyugvását s e müvet nem is fogadhatjuk el mint csupán felekezeti vagy vallástani munkát.Történetet keresünk benne s mégis találjuk, de hiányosan. Hogy Dávid Ferencz mit liitt, mennyit tartott valóknak a dogmákból s mennyit felesleges limlomnak, ez a mai nemzedéket kevéssé érdekli. Hogy nem elégedett meg a gondolat szabadságának a Luther és Kálvin által hirdetett mértékével s az igazság határát küljebb akarta-e terjeszteni vagy más irányba terelni, s hogy a katholicus vallást, sőt a keresztyén vallást is mennyibe akarta megnyirbálni, s hol akart megállapodni ? stb. ezek ma már időmúlást ért kérdések, melyekkel csak az olyan emberek törődnek, kiknek sok felesleges idejök van. Részemről csak a tisztán történeti tényekkel s az adott viszonyokkal mint meglevőkkel akarok foglalkozni. Eldönteni, hogy az unitárius vallás mennyiben igaz tanok összesége, nem az 34*