Századok – 1880

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben - V. 22

30 DUNÁNTÚLI HADJÁRAT datta, hogy rendelete végrehajtására, rettegett hadi főporkolábját Pulay Györgyöt is útnak bocsátá, erős karhatalommal és oly utasí­tással, hogy kit a nemesek közül »nyakaskodónak tapasztal lenDi : mind jószága felprédáltatik, sőt élete is veszedelemre jut, annyira, hogy renitens nemes uraiméknak váltságon marad az ízi szájúk­ban ! . . . Egyébiránt maradok Kegyelmednek szolgáló jóaka­rója — Bottyán János m. k.« x ) Láthatja ebből a t. olvasó : hogyan tudott és hogyan szo­kott parancsolni ez a vasakaratú ember ! Össze is gyűlt parancs­szavára a felkölt megyei nemesség néhány nap múlva, az insur­rectionalis pontúi kitűzött Szombathelyre; a körültekintő soprony­megyeiek pedig a nyakukon tanyázó császáriak előtt úgy akarák menteni bőrüket, hogy Bottyán pátensét, — miután az előbb a vármegyének nemesség-lakta magyar részeit helységről hely­ségre már bejárta vala, — szépen kezéhez szolgáltatták Ebergé­nyinek.2 ) Bottyánnak ezen erélyes intézkedések következtében csak­hamar annyira felszaporodának a »szabad zsákmány« csábító in­gerére összegyűlt hadai, hogy ő maga, kevés napok múlva Szom­bathelynél 7000, és Bezerédy Kőszegnél 3000 emberrel szállha­tott táborba.8 ) Égető szükség is volt, hogy a tábornok tetemes erővel fe­nyegethesse Bécs környékét: különben a Duna más felén súlyos csapás fogja vala érni a szövetkezett magyar rendek hatalmát. Gr. Starhemberg Guido ugyanis, miután június és július folytán Lipótvárt mégegyszer megsegíté, a Fehérhegyekben és rajtok túl fekvő Sasvár, Detrekő, Éleskő, Jókő, Korlátkő és Szomolány apró sziklavárakból a kuruczokat sorra kiostromlá, s a Yágon Sempte és Szered erődítésével biztosított hidat vettetett: teljes erővel hozzá látott régi terve megvalósításához, hogy t. i. Nyitva várát — mely Lévával a bányavárosok kulcsául tekintetett — s ') Ugyanott. 2) »György írja Kis-Martonbúl, hogy Ebergényi 23. Augusti ott volt és mutatta Vak-Bottyán pátensét, melyben a Sopron vármeyyei nemes­ségnek insurrectiót parancsol ; véle együtt Ausztriába mennek szabad­nyereségre.« (B. Herényi Ferenez naplója.) 8) Gr. Pálffy János jelentése gr. Starhemberg Guidóhoz; 1. alább.

Next

/
Thumbnails
Contents