Századok – 1879
Értekezések - HUNFALVY PÁL: Bolla Márton és Éder Károly meg az oláh incolatus. - I.510
bolla m. es jeder ii. meg az oláh incolatos erdélyben. 511 nemzetnek állami jogaiba felvételt s azt kérik, hogy a nem egyesült görög vallás egyenlő jogúvá tétessék a négy bevett vallással. Kérik pedig leginkább azért, mert az oláhok a Traianus által behozott római gyarmatoktól származván, legrégibb lakosai Erdélynek, vallásuk is időszerint legelső. Ebből foly, hogy az oláhok az elfogadó nemzet, mely a jogait a többi később jött nemzetekkel megosztotta ; minélfogva mind a politikai, mind az egyházi jogok leginkább őket illetik meg, a melyekből csak az idő viszontagságai által estek ki. — Sok állítás van ebben a folyamodásban, úgymond Bolla Márton, mi a való történeteknek nem felel meg, s a mit ő négy fejezetben igazít meg, úgymint : 1. az oláhok eredetre nézve nem rómaiak, hanem bolgárok ; 2. de még ha rómaiak volnának is, ebből mi jogot sem követelhetnének maguknak, mert a rómaiak minden joga Erdélyországban Aurelianus császárral enyészett el ; s mert azután az oláhok az ide érkező magyarok által legyőzettek ; 3. bár milyen eredetűek volnának is tehát az oláhok, a magyar birodalom alakulása óta (a condito regno Hungarico) semmi jogot sem tulajdoníthatnak magoknak Erdélyre. Yégre 4. a görög nem egyesült vallás soha sem ruháztatott fel azon kiváltságokkal, a melyeket a többi bevett vallások "birnak. Következésképen, így fejezi be Bolla a bevezetését, az oláhok ne jogok visszaadását kérjenek, melyeket soha sem birtak, hanem a fejedelem kegyelmétől és az erdélyi karok és rendek méltányosságától uj jogokért reménykedjenek. Azt lehetne gondolni, hogy az 1848-ki nagy változás után e század hetedik tizedének végén az 1791-ki volt jogi viszonyok meg történelmi támadások és védelmek már nem lehetnek jelen napjainknak eszméi, a melyek még valósításra törekszenek : de azt gondolva, nagyon, felette nagyon csalatkoznánk. Az a folyamodás »máig politikai evangeliuma és politikai hitvallása a Kárpátokon innen lakó rumunságnak : a nemzeti jogok tökéletes egyenlősége (acésta petitiune nationale e pin astadi evangeliulu fuit, authoritate regia declarari, seque ad usuin omnium jurium civilium, ex quo non lege, non jure, sed temporum duntaxat injuria cum initio praesertim superioris saeculi exclusa est, reponi de genu supplicantia. Martio, 1791. Jassy, 1791.