Századok – 1879

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. - III.453

464 dunántúli hadjárat. erholen sollten.« És így — úgy mond — ismét a kuruczok ma­radának »urak a nyilt téren.« (»Meister im Felde.«) Rabutin martius 20-ika után ért föl Bécsbe, a hol I. József császár személyes elnöklete alatt nagy haditanács tartatván, számot kelle adni viselt dolgairól. E tábornagy megúnván az erdélyi vezényletet, már múlt évi, Kassa táji hadjárata óta kí­vánta volna a magyarországi főparancsnokságot elnyerni. A kérdés közte és Starhemberg Guido közt már a bicskei találko­záskor szóba kerfílt és Guido gróf— mint Tiell 1707. febr. 16-káról írja Savoyai Eugénnek — kész is vala az itteni fővezény­letet Rabutinnak véglegesen általengedni, mivel ő inkább vágya­kozott Német- vagy Spanyolországba. Azonban az ügy Bécsben, úgy látszik, Rabutin 1707-iki téli hadjárata sikerétől tétetett függővé, — e hadjárat pedig, mint láttuk, bizony nem a leg­dicsőségesebben sikerült ! E miatt kissé bosszús kedélylyel vár­ják vala az udvari körökben Rabutint. Mindazáltal a tábornagy továbbá is ragaszkodott óhajtásához, és elkövetett mindent, hogy magának az udvarnál pártot szerezzen. *) De minden körülmény ellene szól vala. Nem mutathatott fel csak egy győzelmes csatát, csak egy elfoglalt váracskát, csak egy főbb tiszt kurucz foglyot sem, — míg ellenben vereséget, gyalázatot igen ; elvesztett más­félezer embert halottakban, vagy kétszázat foglyokban, és úgy szólván egész hadseregét elnyomoríttatta, harczképtelenné válni engedte. Hiába sorolá elő sokoldalú mentségeit s az öreg Boty­tyán ravasz tacticáját, — el kellett buknia, magyarországi fővezér­ségéből nem lett semmi. A. miért is az évődő, cholericus vérmér­sékletű ember megbosszankodván, végkép vissza akart vonúlni a katonai pályától, s elbocsáttatását kérte.2) Ezt ugyan József csá­szár el nem fogadá : azonban az 1707-ik évre is Starhemberg Guidót nevezé ki, Rabutinnak és barátainak minden törekvései *) Bakos János udvari ágens újságolja Bécsből 1707. mart. 23-kán gr. Erdődy György országbírónak : »Rabutin Generális ö Excja itt vagyon, most teszen mindenekről relatiót ; akarna tovább is Ma­gyarországban commendérozni, — elválik, noha vannak szószóllói.« (Eredeti levél a gr. Erdődyek galgóczi levéltárában.) 2) Theatrum Europaeum. Frankfurt, 1718. XVIII-ik rész.

Next

/
Thumbnails
Contents