Századok – 1879
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. - III.453
458 dunántúli hadjárat. a Farkas-erdejébe csoportozzanak, — azoubau egyszerre irányt változtatva, Jánosbáza felé kanyarodék. De a szemes Balogh Ádám rögtön észrevévén a császári hadsereg czélzatát : Kisfaludy László társaságában sikerűit, habár csak háromszáz jó paripás huszárral, Rabutinnak eleibe vágnia, oly szándékkal, hogy Hosszufalunál lesbe állva, az előhadat képező ráczokat megcsapja, és Jánosházától, ha lehet, eltérítse. A lesvetés, kirohanás és kemény összepuskázás meg is történt ; hanem a ráczok ezerig valának, s így őket a 300 huszár hosszas ideig föl nem tartóztathatta.1) Ezzel a rácz és német Jánosházára, Ságra és az ezek közötti falvakra szállá, Ságnál egyesülvén elvégre Ebergényivel. Martius 3-kán dél tájban, vagyis a csatlakozás óráiban, a két ellenkező fél hadvonalai körűlbelől így álltak : Bottyán a tartalékkal a Marczal mentén, Tüskevár és Yath között, Szegvár, Karakó, Kámond, Osögle és Szalók táján, védelmi állásban. Rabutin vele szemben a balparton, Jánosházán, Hetyén, Martonfán, Pálfán, Izsákfalván ; s jobbszárnyával érintkezőleg Starliemberg és Ebergényi Ságon s Alsó-Mesteriben. Szóval, a császári hadvonal félkört képezett, melynek belső felében, a Farkas-erdejében Bezerédy, Balogh Ádám, Kisfaludy, Réthey Győri Nagy János, és Goda vagy 3000 kurucz lovassal foglaltak rejtett állásokat. Délután Rabutin Jánosházát, Ságot és számos más körűifekvő helységet fölgyűjtatván, megindúlt Gérczének, Sárvárnak. Az ellenség e mozdúlatára, Bezerédy és Balogh rövid tanácskozmány után 1200 lovast kiválasztottak, s a többi hadat Rétheyvel, Kisfaludyval előreküldék a Rábához, nyilván az ellenségnek megelőzése és további háborgatása végett. Magok pedig az 1200-al Sitke táján beálltak az erdőbe. -) Itt nevezetes kaland történt Bezerédyvel, mint ímé, meglátjuk. A két hős dandárnoka vakmerő tizenkétszáz lovassal elébe állott az egész császári hadseregnek, s rejtett állásából a várt pillanatban kirohanván, nagy vitézséggel megharczola. A csata már majdnem két óra hosszat tartott,8) kemény puskázással és *) Balogh Ádám levele. a) Réthey Györgynek Sümegen, 1707. mart. 7-kéu költ levele. 3) Bezerédynek Pápán, 1707. mart. 9-kén költ levele.