Századok – 1879
Értekezések - PAULER GYULA: Fraknói V.: Vitéz János élete.425
427 TÖRTÉNETI IRODALOM. Vitéz Jánosnak magaviseletére Mátyás király ellen? Nekünk úgy látszik, hogy Vitéz fellépését, ki Zsigmcnd óta minden királyt szolgált, és nagy részben sokszor tapasztalta azon országos sérelmeket, melyekkel az elégületlenek Mátyást vádolák, annélkűl, bogy fellázadt, vagy opponált volna, túlnyomólag, lehet tán mondani, kizárólag személyes indokok idézték elő, főkép pedig a mellőzés, melyet Mátyás részéről, lassanként, de mindig növekedő mértékben, kisebb és nagyobb dolgokban tapasztalt. Hanem csalódunk, következtetve egész életéből : Vitézben a külső szerénység alatt, sok ambitio és nagy érzékenység lakott. Emelkedését — ha külsőleg nem is kereste — kívánta, és azt vélte, hogy megérdemelte. Ha nem is mondta : sokat tartott magára, többet talán, mint a mennyit megérdemelt volna. Mert ő nem tartozott sem a nagy, sem a kiválólag ügyes elmék közé. Hírét, előmenetelét főkép tollának köszöné- Páratlan cancellár volt. Mint később a franczia forradalomban, a hiába való Barrére-t, a convent száját, szerkesztési ügyessége és »Carmagnole«-jai : őt classicus zamatú nyelve tevék nagy emberré a maga és kortársai szemében, kik nem keresték : vajha az alak szépségének meg felel-e mindig a tartalom mélysége ? vajon a szépen gördülő periódusokból csakugyan Vitéznek, és nem Hunyadi Jánosnak vagy Mátyásnak eszméi szólnak-e ? Távol van tőlem Vitéznek tisztes alakját a franczia forradalom egyik leghitványabb emberéhez hasonlítani. Vitéz kétségkívül tehetséges ember, nagyobb diplomata és államférfiú volt, mint a minő költő volt p. o. Janus Pannonius : de azért még is kisebb volt hírénél, igényeinél, mi Mátyásnak sas szemét sokáig el nem kerülhette. A nagy király némileg úgy járt vele mint Napoleon a »ci-devant messire Bertrand de Vieuxsac«-kal. Csalódott tehetségeiben, mellőzni kezdé, másokat tett eléje, s mindezt nem cselekedte a leggyöngédebb módon, hanem gyakran azon nyerseséggel, sőt brutalitással, melyet gyorsan emelkedő, nagyon kiváló emberekben — csak I. Napoleon-ra hivatkozom — oly gyakran találunk. Ez volt az ok, mely Vitézt mind inkább elválasztá Mátyástól, a fullánk, mely végre az oppositionak, az összeesküvésnek karjaiba liajtá. Egyébiránt már Hunyadi János, ez éles eszű ember, alig kisebb fiánál, kellően ismerte Vitéz tehetségeit és azért merte neki írni : hogy püspökké tette, de ha ellenére cselekszik káplánná fogja tenni. Az ildomos kormányzónak ezen kifakadása nem azt mutatj;:, mennyire el volt bizakodva hatalmában, hanem hogy mily kevésre tartotta Vitézt s a fontoló apának e szavai ép oly sujtók, mint a csapás, melyet 16 évvel később a trónon ülő, kevesebb tekintetekhez kötött fiu — állítólag — az opponálni merő főpap arczára mért.