Századok – 1879

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. - II.365

392 t)ttnántúli hadjárat mind jobban zúgolódó s elnyomorodó hadaiba e gazdag zsákmány elfoglalásával kedvet és lelket önteni. Elkíresztelteté tehát tábo­rában a Csobánczban kínálkozó préda tömérdekségét, s szabad zsákmányra ostromot hirdetett ; és a sorkatonaságnak színe-java sietett önkéntesekűl beiratkozni a rohamra szánt csapatba, mely is vagy ezer emberből áll vala, s csakis a kincsszomj túl ösztönöz­tetve ment neki oly elszántan az ostromnak, föl a nagy meredek hegyen. *) Az ostrom közvetlen vezetését Kreuz tábornok vállalta magára. Csobáncz várában egy irányzó-tüzérrel csak két darab 2 fontos vas-ágyú, vagyis inkább taraczk volt, és egy régi szakál­lasokból készült ötcsövű seregbontó, egy tonna (mintegy 2 má­zsányi) lőporral. 2 ) Ennyiből állott az összes lőkészlet. Helyőrsé­gül Béri Balogh Ádámnak egy vitéz hadnagyával — ki vagy ezredese által küldetett, vagy úgy szorúlt oda — harmincz jó puskás, bátor hajdú volt bent, kikhez még ugyanennyi bémene­kült fegyveres nemes csatlakozék, úgy, hogy a férfiak száma a hatvanat — Kolinovics tanúsága szerint — meg nem haladá. Azonban, mint a következmény megmutatta, a nemesek némelyi­kének hőslelkü nejei is beváltak valódi férfi-számba. A lőszer hiányát pedig a várőrség, középkori módra, előre nagy számban összehalmozott szikladarabokkal, gerendákkal, malomkövekkel igyekezett pótolni. Sőt még a szurokserpenyőkrűl és forróvízről sem feledkeztek meg. Szóval, egy egész lovagkori, XIII—XIV-ik századi kép, a XYIII-ik század elején ! lvreuz tábornok Csobáncz felé közeledő hadcsapatait a ma­gas tetőről korán észrevették, és kiki sietett a várfalakon kiren­delt helyét elfoglalni, s mindenképen jól fölfegyverkezve, kövezve, gerendázva, — elszántan várják vala az ostromot. Kreuz, taraczk­lövésekkel köszöntött hadait a várhegy tövében három roham­oszlopra osztá a), és így három oldalról kanyarodva hágatá meg a meredek bérczet, mely a tetőn kis fennsíkban végződik, — ezen Kolinovics Commentárjai. (Nemzeti múzeumi kézirattár.) 2) Avárl707-iki lökészleteinek egykorú jegyzéke, gyűjtemé­nyemben. A »serajboutó« (die Orgel) olyan mitrailleuse-féle régies szórlöveg volt. 3) Kolinovics, idézett müvében.

Next

/
Thumbnails
Contents