Századok – 1879
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben. Hadtörténelmi tanúlmány. - II.365
374 t)ttnántúli hadjárat Legnagyobb biány tehát gyalogságban lévén : Bottyán, valamint Bezerédy is, Eszterházyhoz írt válaszaikban főként gyalogság átalküldését sürgetik vala, leginkább a Soprony körüli falvakban elsánczolt németség megrohanása és tönkretétele végett, mielőtt ez a Rabut in-hadtesttel egyesülhetne. 1 ) Eszterliázy azonban, részint mivel a gyalogságra Érsek-Újvárban, s Lipótvár és Trencsény szorongatására és a karvai sáuczok őrzésére magának is szüksége vala, részint pedig, mert a gyaloghadat a lovasságnál jobban féltette a Dunántúl veszélytől és odarekedéstől : nem gyalogot, hanem, február elején, a mint a Duna jege beállt, 1800—1900 lovast költöztetett általa szorongatott dunántúliak segélyére 2), ú. fai. Réthey Györgygye] öt ezredből kiszemelt 1000 jó paripás huszárt, és Győri Nagy Jánossal 8—900 dragonyost. Gr. Bercsényi Miklós így ír e tárgyról, Antal úr tudósításai nyomán, Unghvárról, 1707. február 20-kán Rákóczinak : »Mai postán veszem Antal úrnak hosszú levelét. Bottyán haragszik reá, hogy megétette a szénáját (Bátor-Keszin, Köbölkúton, Kéménden.) Szombathelybül dictál a hóhárlelkű 3 ), hogy 4000 gyalogot küldjön bár csak által Antal úr. És mivel Budárúl kiindúlván az német, Fehérvár s Lovas-Berén tájíkára telepedett az falukra : azért Rétéi Györgyöt válogatott ezer lovassal öt regimentbül, és Nagy Jánost az commandérozott regulá-1) Bezcrédy febr. 27-iki levele Eszterházyhoz, úgy megelőző levelei is ; Bottyánt illetőleg pedig lásd Bercsényi febr. 20-iki levelét a fejedelemhez. 2) Eszterházy tábori könyvében február 9-kéről rendeletet olvasunk Réthey Györgyhöz : »általköltözzön az étszaka az Dunán ;« továbbá febr. 11-kéről jelentést Bercsényihez, hogy »Rétey György válogatott ezer katonával a Dunán-túlsók segítségére küldetett, hasonlóképpen Nagy János 900 dragonyossal expcdiáltatik.« — Különben Eszterházy már előbb meg volt hatalmazva a dunántúliak mindennemű lehető megsegítésére Bercsényitől, a ki 1707. február 15- Unghvárról jelenti Rákóczinak : »Azt írom Antalnak: miért kérdi, micsoda hadat küldjön ? mikor már előre megíratott vala neki : ha módját látja, — menjen, küldjön, de úgy, hogy ne rekedjen túl ez is.« 3) Azaz hóhérlelkű ; Bottyánt nevezte így, tréfásan, ennek a németekkel szemben használt kedvencz szójárásáról.