Századok – 1878
Állandó rovatok - Történelmi könyvtár - X.
26 A MAGYAR MÜTÖRTENETI EMLÉKEK TANnLMÁN YA. házzenei compositiókat, s Fehérvárott az idegen költők által is felolvasott s ünnepelt passiói eposokat és költeményeket. De mindezek részletes előadása már a műveltségtörténet tárgya lehet, hol azt majd egykor teljesítjük. E korszakias kezdetet önök előtt erősebben kiemelve, a többit aránylag rövidebben érinthetem. A következő korszakok annak úygis egyszerű folytatásai. Általuk végbement már a : novus és magnus ab integro saeculorum nascitur ordo. Ezt követik azontúl a kereszténynyé vált ország többi székesegyházai, mint az esztergomi, kalocsai, egri, pécsi, nagyváradi stb. Néhányról közülök legalább már biztosan is tudjuk, hogy nemcsak a régibb basilikai Ízlésben, de négy toronynyal is alakíttattak. Mig a monostoriak, mint az ó-budai, a dömösi stb. legalább két toronynyal hasonlón voltak képezve. E műmozgalom így tart egész a XI. századon át s még talán a XII. század elejéig, a mint minden király épít s alkot, még Péteren s Abán is át Lászlóig és Kálmánig. De amint monostoraink iskoláiban a műirány fejlődik, a mint azok szaporodnak ujabb alapítások és szerzetes társaik, sőt ujon keletkező szerzetesek családai által is, a külföldről, egyaránt Német-, mint Franczia- és Olaszországból betelepítve, úgy ezek magokkal is hozzák a külföldről virágzóbb művészetüket és ujabb ízléseiket. Az óbasilika ízlésre következik ezzel a kifejlettebb román félkörív styl ; majd az átmeneti izlés a félkörívből a csúcsívbe. Mindezeknek számos hazai példányait is ismerheti már a közönség eddigi leírásainkból és kézikönyveinkből. Remélhetjük ennélfogva, hogy rövid időn már nemcsak a műtörténet avatottjainak, de művelt közönségünknek is ezek iskolai elemi ismeretét képezendik. Azért nem is fárasztom önöket itt a részletezéssel. Rámutathatunk e helyett egyszerűn monumentális műveinknek e korszakban rejlő és majd feltűnő hazai műtörténeti külön elemeire. Észrevehetjük rajtok nemcsak azt, hogy mikép vetekednek a német, franczia, sőt olasz iskolák befolyásai e kori építészeti Ízlésünk külön műformáira, és kimutatják, hol kell ezek szerint keletkezésük és eredetük elemeit keresnünk. De leg-