Századok – 1878
Állandó rovatok - Vegyes közlések - V.
TÁRCZA. 485 — Tisztelettel felkérem a hazai írókat, művészeket s általában mindazokat, kik a köztéren működnek s érdemeket szereztek maguknak, hogy életrajzi adataikat, műveiket, ezek megjelenését, szereplésük főbb mozzanatait közölni szíveskedjenek. Budapest (Kerepesi út, 68), 18 78. máj. 3-án. Somogyi Ede, a »Magyar L xikon« szerkesztője. — Dr. Lindner Gusztáv, a nagy-szebeni jogakadémia tanára, a tűzoltói intézmény történetével foglalkozik, s erre vonatkozólag rendkívül becses anyagkészlettel rendelkezik ; fölkéri tehát mindazokat, hogy a kik a hazai tűzoltóság történetére netán adatokkal bírnak, azokat vele közölni szíveskedjenek. — Bunyitay Vincze, társulatunk régi tagja s munkatársunk, jelenleg a m. k. országos levéltár kincstári osztályában kutat. A régi váradi püspökség történetéről s kiterjedéséről szóló nüve már elkészült s remélhető, hogy közelebbről meg is jelenik. — Az ősrégészeti és embertani társulat alapszabályait az erre kiküldött bizottság már revideálta, s az alakúló gyűlést már e hó folytán megtartotta. — Dr. Pulszky Károly, f. hó 3-án tartotta a k. m. tudományegyetemen magántanári próba - előadását. Előadásának tárgya , az olasz renaissance-befolyásáról a művészetre szólott, s a díszes közönségben élénk tetszést gerjesztett. Ugyancsak e fiatal derék tudós az iparmúzeum őrévé neveztetett ki. — Elénk táiisas-é'.eti mozgalmat íegistrálhatunk történet-, és régiség búváraink körében. Múltkor — mint említők — a vizafogónál vizsgálták a római castrumot, ápril 30-án pedig egy 11 tagból álló társaság (Henszlmann, Pauler Gyula, Salamon Ferenez, Deák Farkas, stb.) vizsgálta meg az aquincumi római emlékeket, mely alkalommal Jlumpel József rögtönzött érdekes előadást a gyárszigeti római fürdőről. Tervben van, hogy közelebbről a zsámbéki templomot is meg fogják látogatni. — Schwicker tanár, ki nem régiben Hunfalvy Ethnographiáját németre fordítva adta ki, s a tanügyi és történeti irodalomban Németországon ismert nevet vívott ki, sajtó alá adta Ruménország történetét német nyelven ; a Il-ik kötet aug. elején elhagyandja a sajtót s az első kötet nem sokára fogja követni azt. Századok. 1878. 33