Századok – 1878

HUNFALVY PÁL: Sinkay G. Gergely krónikája - II. 446

450 TÖRTÉNETI IRODALOM. in celle patru i>unte, de niraen intiellesse). Hogy miben áll igazán azon rossz, a melyet az unió szült, azt magamféle ember nem sejtheti ki ; mert a rumun metropoliának megszüntetését csak akkor bibetjük el, a mikor annak históriai létét tagadhatatlanúl meglátandjuk. Egyébiránt Siukai egyszer javallja, másszor meg elkárhoztatja, de mindannyiszor tetszés szerint, az uniót. Erdélyben 1812-ben a királyi censor, bizonyosan pap, még pedig katholicus vagy görög-katholicus »megbízható« pap volt. Nem nagy bistoricus létére is a Sinkai kéziratának elolvasásán, sokszor olyas gondolat támadt benne: Opus igne, auctor patibulo dignus ! s azt reá is írta a kéziratra, ha igaz ; mert abban is kételkedni lebet. De azt meg bizonyosan tudjuk, hogy a kéziratot senki sem égette el ; magát a szerzőt, a kézirat miatt, senki sem bántotta. 2. Társadalom. Sinkai, úgymond Papiu Uarianu, régi nemes ember volt s azt gyakran is emlegeté. II. József halála után a nagy (franczia) forradalom eszméji mind Magyar-, mind Erdélyországban értelmetlenek valának : a rumunok tehát csak mint nemes emberek igényelhettek jogokat. Nemzeti érdek kívánja vala, hogy a rumun nemesek vallják meg eredetöket, sőt nagy számokat tüntessék ki. Azért is Sinkai keserűen ostorozá a renegátokat, a Korvinokon1) kezdve a Kemény, Bethlen, Majláth, Jósika, Barcsay, Teleki, Naláczi stb. nevűeket, a kik eltagadván rumun eredetöket, kálvinistákká vagy katholicusokká lettek, hogy eredeti magyaroknak mondhassák magokat. Sinkai megmutatta, hogy a magyar nemesség általában idegen, kevés a magyar eredetű, Erdélyben alig egy-kettő. Sinkai tehát nemes volt ugyan, de a rumun nemzetiség érdekében. S mint ilyen nemes, vérző szívvel ír, valahányszor a rumun parasztok sorsáról beszél. »Az én időmben annyira ment a dolog, írja, hogy a parasztot föld és lakás nélkül is úgy adákvevék mint a marhát. A földesúri szolgálaton kívül, mely hétfő reggelétől szombat estéig tartott, még vasárnap is, a mikor egyéb munkára hajtani nem lehetett, a parasztoktól leveleket kiildözének egymásnak a földesurak. II. József eltörlötte ugyan 1785-ben az örökös jobbágyságot : de bár tovább élt volna, hogy a ') Sinkai (Chronica I. 7.) a 105. év alatt elmesélvén Dakiának ily megnépesítését, azt teszi hozzá : »En ezen évnél többet nem hozok fel, csak azt, hogy nem lehetetlen, hogy az előkelő családok közt (a melyek beköltöztek) a Corvinusokból is kerültek Dakiába, a kiktől Mátyás magyar királyt leszármaztatják, ámbár a feliratokban nem találjuk is a Corvinusokat.« Ez is mutatja, milyen kritikus történetíró Sinkai.