Századok – 1878

FRAKNÓI VILMOS: Martinovics és társainak összeesküvése - I. 1

FRA.KKÓT VILMOSTÓL. 29 úton meg nem változtatják. A magyar alkotmányról most is abban a véleményben volt, mint öt évvel ez előtt. De mivel ebben a többség nem osztozott, ezt felvilágosítani és a maga ösvényére vezetni, tűzte ki czéljáúl. Már Yukovárról való távozása előtt megkezdette publicistái munkásságát. A régi magyar alkotmányért lelkesülő megyékkel meg akarta ismertetni ezt az alkotmányt, minden hiányaival, két­ségeivel és ellenmondásaival. E miatt egy, a magyar közjog min­den pontjaira kiterjeszkedő emlékiratot dolgozott ki, melyet a megyéknek figyelmébe kívánt ajánlani, hogy az országgyűlési követek utasításának készítésénél tekintetbe vegyék.1 ) Azonban a munkálat nem látott napvilágot ; csak kéziratban terjesztette. Később, az országgyűlés megnyitása után, az ország rendei­hez készült fordulni : az ország alkotmányának gyökeres átala­kítására vonatkozó javaslataival. Azon feltevésből indúl ki, hogy az ország rendei, mielőtt a koronát a királynak fejére teszik, oly szerződésre fognak vele lépni, mely a kölcsönös jogokat és kötelességeket szabályozandja ; továbbá, hogy a király és a rendek csak oly alkotmányt tartanak tökéletesnek, mely a nemzet minden osztályainak egyenlő biztos­ságot és előnyöket nyújt ; végre, hogy a király minden jogait és jövedelmeit kész a rendekre, »vagy jobban mondva, a nemzetre ruházni«. A törvényen alapúló birtokjogokat szenteknek tartja ; bár­kit azoktól máskép mint a törvények által kijelölt esetekben és a törvények által meghatározott módon, nem lehet megfosztani. De bízik abban, hogy az összes rendek »a nádortól és a prímás­tól kezdve az utolsó szentgáli szabadosig« — saját ingó és ingat­lan birtokuk kivételével — minden egyéb jogaik- és szabad­ságaikra nézve az országgyűlésnek szabad kezet fognak engedni ; sőt bízik a kath. clérus hazafiságában, hogy birtokainak egy részét is kész lesz feláldozni, ha a közérdek követelni fogná. Ezen feltevésekből kiindulva, a közjog összes kérdéseit tár-!) »Propositiones Deputationis fine elaborandae Ablegatis Ineliti Comitatus ad Comitia mittendis inatructionis, 'exhibendae.« Hajnóczy fo­galmazata, lefoglalt irományai között.

Next

/
Thumbnails
Contents