Századok – 1878

BOTKA TIVADAR: Millenarium a magyar nemzet államiságának ezer éves fordúlójára - III. 245

BOTKA TIVADARTÓL. ' 265 tak. Ezen háborúnak idejét Constantin es. átírói elferdítve jegyezték fel. Constantin hibásnak tartott szövege úgy adja elő az időt, mintha ezen császár írásától (950.) visszafelé számítva, ötven évvel előbb foglalták volna el a besenyők' a magyar földet ; majd más helyen ötvenöt évre van azon esemény téve, a mi a 895 évnek felelne meg. De hogy ez is, amaz is szembe tűnő hiba s így az átírás gondatlanságából megfejtendő, több érveknél fogva állítható. Egyelőre annyit lehet kimondani, hogy a IX. század közepén túl, még a hatvanas évek elején, mikor Ibn-Daszta írta Memoirjait, nem történt meg az összeütközés, mert még 861-ben a magyarok a Ckerzon előtti vidéken időztek, mikor ott a térítő Constantin, máskép Cyrill megfordúlt, de még a reá következő 862-ben is a magyarok biztosoknak tudták magokat otthon minden megtámadás ellen, mert vaktában nyugotra, Lajos császár országára nem ütöttek volna, ka akár őket, akár a szövetséges kozárokat háború fenyegeti. Ép oly bizonyossággal állítható az is, hogy a nyolezvanas évek elején túl szintén nem viseltetketett sem a kozár-besenyő, sem a magyar-besenyő-féle háború, mert már 884-ben nemcsak ezen káborúnak volt vége, kanem Árpádnak konkereső magyarjai a közép Dunánál táboroztak, mint azt alább tisztába fogjuk liozni. A hatvanas és nyolezvanas évek között tékát, legfölebb húsz, huszonöt évi időköz ideje, a magyarok kétszeri kitakarodásának Lebediából és Etelközből, kétszeri letelepedésüknek az új hazában és nagy állami átalakúlásoknak. Leketetlen, kogy a figyelmes vizsgáló előtt föl ne tűnjék, kogy a győzelmes besenyők a magyarokkal viselt irtó háborúk után, egyszerre, mint valami varázsütésre békés szomszédokká válnak, Constantin szerint is, ki világosan mondja, hogy a két haza, t. i. Lebedia és Etelköz elfoglalása után, a besenyők és magyarok közt többé nem volt (950-ig) háború. Mi lehetett ezen fordulónak oka ? méltó kérdés a magyar történelemben, melyre az a feleletünk: hogy azon fordulót a magyarok és besenyők közt kifejlődött békekötésnek kell tulajdonítani, nem pedig valami puszta véletlennek. Történelmi kútforrásaink ugyan erről világosan nem szólanak, de a dolog valósága mellett erős érvek tanúskodnak. Egyikét már imént más helyen más formában felhoztuk, de e kelyen is ismételnünk szükséges. Ez tékát azon kö -