Századok – 1878
BOTKA TIVADAR: Millenarium a magyar nemzet államiságának ezer éves fordúlójára - III. 245
256 MILLENARIÜM. állítani s függetlenségét képes volt fenntartani ; a midőn Ibn-Haukal X-ik századbeli és Edrizi XII. századi írók tanúságánál lbgva a nagv-magyarországi baskirek a bolgár felsőség alá kerülvén, csak két ezernyi liadat állítottak. Ezen arány tebát azt is mutatja, kogy Nagy-Magyarország neve inkább ráillett volna mai hazánkra, illetőleg a nagyobb nemzettestre, mint azon gyöngébb ázsiai testvérek országára és népére. Az idő kérdését, melyben a magyar fajnak ezen kettéválása ment végkez, egyszerre fogom tárgyalni a második haza viszonyaival. A magyar fajnak második hazáját a görögök Lebediának keresztelték. Ez is, mint a többi magyar nevek a byzancziak által el van torzítva. Ibn-Daszta, ki a maga korabeli, vagyis a kilenczedik század közepére eső viszonyokat megírta, azon a helyen találta a magyarokat, mely a Lebediára illik. De a mit ő ír, az gyökeresen megingatja Constantin császár tudósítását, vagy inkább az átírok hibáját a magyarok három évi tartózkodásáról Lebediában. Már a tudós Thuman képtelenségnek tartá a három esztendőt, szemben azon eseményekkel, melyeknek Lebcdia színhelye volt s melyek pár századot, vagy legalább több nemzedék tartamát tettek szükségessé. Azóta ujabb adatok és érvek még erősebben szólanak a károm évi czáfolat mellett. Ilyen Ibn-Daszta tudósítása arról, hogy a kozárok régi időben a magyaroktól és más szomszéd népektől féltükben árkos földhányásokkal olsánczolták magokat. Már maga ezen tény hosszabb időfolyamot kell hogy feltételezzen, melynek a IX. század első karmadában a besenyők ellen emelt Sarkéi vár építését megelőzni kellett, a a mennyiben észszerűleg felállítható, hogy csak akkor nyúltak a kozárok ezen erősb védeszközköz, mikor az árkos sánezok a besoin ők becsapásait a kozár birodalomba nem voltak képesek föltartóztatni. Tovább a kozárok és magyarok közt egykor gyakori harezok folytak, ezekre következtek békekötések és jó szomszédság állott be a kiengesztelt felek közt, mire a magyarok a kozároknak »minden« hadjárataikban hü társai lesznek. A »minden« sokat jelent, a sok pedig hosszú időt igényel. Van még más bizonyíték is arra, kogy a magyarok Lebediában sok időn át laktanak, Ibn-Daszta korában a magyarok lebedi laktukban