Századok – 1878
Állandó rovatok - Magyar Történelmi Társulat - I.
T.UTCZA. 103 nos mívelődés, a népi élet, az ipar, kereskedelem s a művészetek története, kellő világba helyezze, s azoknak megírására elégséges adatokat szerezzen. E munka ezentúl is, kell, hogy ernyedetlen kitartással folytattassék. De e mellett már magosabbra is kell törekednünk. Nemzeti műveledésünk egynémely ágainak történetére már annyi adatot sikerűit összegyűjtenünk, hogy már biztosabban s haszonnal megkezdhetjük a feldolgozást. E kettős czél indította Társulatunk választmányát, hogy az Akadémia Történelmi Bizottságával oly szerződésre lépjen, mely szerint e Bizottság anyagi támogatása mellett átvegye tőle az eddigelé általa kiadott Történelmi Tárt, hogy az Társulatunk által az eddigihez rokon irányban szerkesztve s kiadva, ezentúl kiválóképen művelődési történetünk anyagainak tárkázáúl szolgáljon ; Társulatunk közlönye pedig, a »Századok« az anyagközlést megszűntetve, ezentúl csak monographiákat s történelmünk minden ágainak felvilágosítására s megállapítására szolgáló más, a menynyire lehet az előadás művészies követelményeit is kielégíteni törekvő dolgozatokat hozzon. Vajha Társulatunknak sikerüljön e kettős czélt ezentúl még fokozottabb mérvben megközelítnie ; mi hogy úgy is legyen, adjon az ég Társulatunk minden tagjának ezen új évben állandó munkakedvet, erőt és kitartást munkálkodásaiban. Minthogy azonban az elnök úr gyöngélkedése miatt a gyűlést tovább nem vezethette — Tanárky Gedeon államtitkár tv. tag urat kérte föl az elnökség átvételére. Ezután Iíotka Tivadar »Millenarium« czítnü dolgozatának egy önálló részletét felolvasta a titkár. Az egész dolgozat a Századokban fog megjelenni. Következett a titkári jelentés : Tisztelt Közgyűlés! Midőn egy év előtt titkári jelentésemet e helyen felolvasni szerencsés voltam, némi nyomatékkal emeltem ki, hogy társulatunk az anyaggyűjtés és anyagfeldolgozás kettős kötelezettségét egy oly folyóiratban kénytelen központosítani, mely a társulat iránti részvéttel aránylagosan szaporodó mindkét nemű közléseket alig képes befogadni. A társulat alapszabályai, t. közgyűlés, világosan megszabják annak feladatát, ébren tartani a közönség részvétét a történettudomány iránt feldolgozott munkák által, s gyűjteni és kiadni anyagot a szoros értelemben vett szaktudomány számára. E czél valósítása felé, a lefolyt évben határozott lépések történtek. Tudva van Önök előtt uraim, hogy a Magyar Történelmi Társulat ma e czélra két folyóirattal rendelkezik : a »Századok«-