Századok – 1877
CZOBOR BÉLA: Magyarország középkori várai - I. 599
614 MAGYARORSZÁG KÖZÉPKORI VÁRAI emeltek. így Szabolcs vezérről mondja, bogy mély árkot ásott és igen erős várat épített földből.1) Hasonlók voltak : Hirn e s u d V a r, Tas vagy S á r v á r, V á r a d Cs C s o n g r á d. 2) Hogy minő szerkezettel birtak e primitiv alkotásu várak bajos eldönteni. Ügy véljük, közel járunk a valóhoz, ha azt állítjuk, hogy a kiásott mély árkokból kihányt földet sánczczá tömörítve mindkét oldálról fatörzsökökkel tűzdelték körűi, felső színét pedig fölhantolták. Valószínűleg — erősség tekintetéből — kisebb-nagyobb kövekkel is keverték a sánczczá alakítandó földet és az ily erődített helyen fából vigyázó- vagy ő r t o rn y o t emeltek, melyből szemmel lehetett tartani háboríiskodás idején az ellenséget. Ezen várépitkezési mód jóval a honfoglalás után, a királyság idejében is divatban volt, más szavakkal : a kőépítkezés még később is, mintegy III. Béla koráig, a ritkaságok közétartozott. A kőből készült várak első nyomát ismét Anonymusnál találjuk, ki Bars és Zólyom várakat már a honfoglalás idejében készült kőépületeknek állítja. 3) — Jól tudjuk, hogy Névtelenünk az előtte történt eseményekről sokszor korának felfogása szerént gondolkodott és írt, s így az ősmagyar korról közölt adatai »cum grano s a li s« veendők. De ezen adatát nincs okunk kétségbe vonni. Érveink a következők. A magyarok bejövetelük alkalmával — mint már említők — több római castrumot találtak használható állapotban, melyeket az elfoglalt területen elődeik a római birodalom bukása után birtokolva, szintén védelmi helyül használtak. Ilyenek voltak pl. a b u d a i és s z a 1 avári castrumok. 4) Ugyancsak Németországban is, melyet őseink oly sokszor bekalandoztak, már a X. században kőből épült várakat láttak, sőt épen az ő betöréseik miatt emeltek a határos részeken ilyeneket. Most már kérdezzük, váljon elődeink x) „Zobolsu fecit fossatam magnam et castrum fortissimum aedificavit de terra, quod nunc Zobolsu nuncupatur.“ Cap. 21. 2) Anonymus, Cap. 17, 34, 40. 3) U. o. cap. 34. 4) H e n s z 1 m a n n, Magyarország ó keresztyén, román és átmenet stylii míí-emlékeinek rövid ismertetése. 145—J47, 1.