Századok – 1877
CZOBOR BÉLA: Magyarország középkori várai - I. 599
czoBOR Bélától. 607 gen urak is egyetlen, közös várral bírtak, melynek általuk épített részével életükben és végrendeletileg is, mint tulajdonukkal rendelkezhettek. Az első várépítészek kétségkívül egyházi férfiak voltak. Jól tudjuk, hogy a tudományokkal együtt a művészetek is a szerzetesek czelláiban találtak menedéket. Valamint a kisebb művészetek gyakorlatára, minők az ötvösség, lakatos művészet, kicsided festés stb. egész iskolák támadtak a szerzetesek között : az építési terv készítése, kivitele, a szobrász-véső és festész-ecset vezetése is az ő feladatukká vált. Közűlök főleg a benczések tűntek ki e téren szerzett tanulmányaik és ügyességük által. A sz. galleni, hirsaui, corvey-i, fuldai, paderborni, hersfeldi, reichenaui, osnabrücki hildesheimi stb. benczés-zárdák valóságos építészeti iskolákkal voltak kapcsolatban, hol számos világi is nyert oktatást, kik közűi több kiképzett művész, lemondván az élet örömeiről mint szerzetes társ (fráter, latensJ kiképeztetése után is benmaradt a szerzetben, míg mások vándor építészek gyanánt sokszor több országot is bejártak. Nem habozunk kimondani, hogy hazánk első építészeiül is a Géjza vezér alatt megtelepedett benczéseket kell tekintenünk. Valamint átültették hazánkba a rendszeres földmivelést és iparágakat : épíigy több mint valószínű, hogy a fönebb említett külföldi benczés-zárdákból az építészeti tervek készítésének ügyessége, a rendszeres építkezés eszméje is tőlük származott át hozzánk. Ezt bizonyítják erődített kolostoraik. így a pannonhalmi anyakolostor egyúttal oly hatalmasan épült vár volt, hogy a tatárpusztítást szerencsésen kiállván, egyike lön azon három helynek, melyek érintetlenül maradtak az országban.1) Fölemlíthető G ü s s i n g is, ma Németujvár, melyet III. Béla elvett 1 ) Ezek voltak : a mocsárokkal védett S z é k e s f e j é r v á r, Esztergom és Pannonhalma, mely utóbbiról így ir a »Carmen miserabile« szerzője : »et castrum S. Martini de Pannonia ,.. abbate se viriliter defendente.« Rogerius, cap. 40.
