Századok – 1877
CZOBOR BÉLA: Magyarország középkori várai - I. 599
604 MAGYARORSZÁG KÖZÉPKORI VÁRAI kezési szempontból nevezetesek, amennyiben rajtok a középkori művészetek, u. m. az építészet, szobrászat és festészet mintegy remekeltek. E szavak bizonyságáig úgy biszszük elég a vajdahunyadi várat fölemlíteni, melynek korunkig fönmaradt részletei alaptervezetében úgy, mint ékítményeiben, bő anyagot szolgáltatnak középkori hazai művészeteink fényes volta fölött való elmélkedéseinknek és beható tanúlmányozásainknak. Várépítési jog, és ennek adományozása. Hogy a várépítési jog a középkorban bizonyos szabályokhoz volt kötve, egyszóval korlátozva volt, kétséget sem szenved. Miként is gondolható az, hogy a fejedelem tudta és beleegyezése nélkül, országa különböző pontjaira oly erődök emeltessenek, melyek — miként a következmény annyiszor igazolá — a királyi tekintéllyel is daczoltak. — így pl. Németországban a várépítési jog a IX. századig csak a karolingi császárokat illete meg, e század vége felé azonban már átment az egyházi és világi fejedelmekre is. Később (a X. században) a grófok, bárók és nemes urak is emelhettek várakat, de csak saját birtokukon. Idővel a kisebb hűbéresek is megnyerték e jogot. Az ausztriai törvények szerént minden birtokosnak meg volt engedve saját birtokán belül, de nem hegyen, hanem csak sík talajon, kétemeletű lakházat építeni és azt egy 9 láb széles és 7 láb mély árokkal körülvenni, azonban minden olyas építkezési részletet mellőznie kellett, mely hadi készületet árult volna el, minők : az előre szökő kerek erkély, védelmi folyosó (Wehrgang) és hadi ormozat (Zinnen). A tulajdonképeni vár építhetése még nagyobb és több nehézséggel járt. Még maga a fejedelem sem adhatott engedélyt, várat emelni valamely község határain belül, a birtokos uraság tudta és beleegyezése nélkül. Azonban később, mintegy a XIV. században,'elégséges volt egyedül a fejedelem jóváhagyása is. Az alsóbb nemeseknek még a XIII. században sem volt szabad a grófok és bárók birtokán, sőt még azon területen sem, hol ezek csak valamicskét is birtak, engedélyök nélkül várat építeni.l) C o r i, Bau und Einrichtung der deutschen Burgen im Mittel-