Századok – 1877
Állandó rovatok - Történelmi könyvtár - 896
92 rész kiadatlan. Kiemeljük, hogy a missilisek között sok cehalis levelezés foglaltatik, s hogy a galgóczi ötvös, szíjgyártó és szabó ezéhek 1581-ben, a pozsonyi ötvösök 1590-ben, a budai zsidó kereskedők a XVII-ik században magyarül leveleztek a várossal. Ezeknek rendszeres összegyűjtése és kiadása jó szolgálatot tenne irodalmunknak s idővel egy »Monumenta cehalia« vállalatnak vethetné meg alapját. Az utolsó napon Thaly is csatlakozott a bizottsághoz és saját tanulmányait folytatva úgy találta, hogy a levéltár igen gazdag a Bethlen Gábor korára és a Rákóczi mozgalomra vonatkozólag. Bethlen Gábornak s első nejének Károlyi Zsuzsánnának, II. Rákóczi Ferencznek, Bercsényinek, Esterházy Antalnak leveleit írta össze. A közigazgatási jegyzőkönyvek 1555- ben, a törvénykezésiek 1558, a kamaraiak 1580-ban kezdődnek s a törvénykezésit kivéve, mely 1560-tól kezdve magyar, leginkább latin szövegűek. Számadás könyvei a XIV. századig terjednek.Egyik a városi adókról 1394—1530-ig terjed, egy másik 1481—1549-ig. A kamaraiak 1577-től, a többiek 1658-tól magyar nyelven vannak írva. A levéltárban több czéhláda is őriztetik, érdekes az ötvösöké 1669-ből, továbbá a mészárosoké 1749-ből. Végre jelenthetjük, hogy Thallóczy Lajos bizottsági tag a jókői uradalom átkutatása végett, Somogyi főmérnök úr társaságában Vittenczre kirándúlván, a nádasi és dombói országútak közti Pálffy-réten (Vittencztől félórányira) ásatásokat eszközölt, s ott halakat, kagylókat, szép kövületeket és lenyomatokat talált. Ezek után a város lelkes hatóságának bizottságunk iránt tanúsított vendégszelététéért és előzékenységéért köszönetét mondva, amaz óhajtással zárjuk jelentésünket : vajha e derék városnak mielőbb akadna egy magyar monographusa is ! *) *) Latinul talpraesett kis monograpliiája vau a városnak ily czímmel : Historia urbis Tirna\iensis breviter adumbrata per devotum ejus filium Franciscain Ocsovszky. Tirnaviao 1843. E mii Írója jelenleg a város plcbamtsa (is kanonok. Örvendetes volna, ha müvének egy kissé bővített magyar kiadásával is megajándékozná a müveit közönséget. I). F.