Századok – 1876

Állandó rovatok - Magyar történelmi társulat - 857

_ iS -vagy nyelvtudós is legyen sokszor, ki rá ismerjen többé a számos szláv és német s z ó-g y ö k r e nyelvünkben, úgy kivetkőztette eredetiségéből azok hangzóit és mássalhangzóit, a magyar nyelv szigorú és következetes hangtan - rendszere, a magyar rokon vocalismus törvénye. Valóban mint állama népségeire, kiket magába fölvett, rá ütötte nemzeti institutiói, alkotmánya és szabadsága, köz-és magánjoga, szellemes alakja jellegét; úgy azok kifosztott szókincsére is rányomta, mint országa saját veretű pénzeire czímerét, nemzeti nyelvének bélyegét. Mint a meghódított népeket összeforrasztva egy politikai és történeti uralkodó nemzetté emelte ; úgy a velők s tőlük összealkotott új nyelvet állama nyelvévé s uralkodóvá tehette. A népek nyelvei uralkodásának ingatag jogczímeivel szemben — vájjon t. i. a sokaság vagy többség, a műveltebb, gazdagabb vagy uralkodó rész beszéli-e azokat egy országban — a föntebb vázolt, hogy úgy mondjam históriai államnyelvalakúlás, mint a históriai élet szüleményre kétségtelenül a legjogosúltabb. A történet jogczíme az, mely mutatja hogy lett nem önkényesen, nem decretálva, hanem mintegy közös vívmány által uralkodóvá ; hogy alakúit százados szokás által államivá. A legerősebb jogczímek egyike az. Mert a törvény rendesen csak a genetice kifejlődöttet, a máris létezőt szokta megerősíteni és szentesíteni ; legalább a korban, midőn még a törvények nem alkottattak vagy épen gyártattak, a népek szükségeit és kívánalmait megelőzőleg, hanem csak a népek szükségeiből kifolyólag hozattak és rendeltettek. Máskép, hogy mily nyelv volt vagy lett uralkodóvá vavalamely államban ? ez maga is történelmi kérdés többnyire, és megfejtése nem oly egyszerű , mint ma ezt bölcseink netalán a természet-törvény alapján vélnék. Nagyon csalódnék pl. ki azt hinné, hogy a hatalmas római birodalom uralkodó classicus nyelve népségei többségének vagy csak egy nagy részének is anyanyelve volt. A nyelv, melyen Cicero oly ékesen szólt és Horácz fellengzőn énekelt, melyen Caesar és Sallust, Livius és Tacitus Róma dicső történetét emelkedett eszméik és hatalmas irályuk vésőjével örökkévalóságra megírták, — nem a birodalom népségei és nemze-