Századok – 1876

Állandó rovatok - Magyar történelmi társulat - 857

— 7 — madt egyszersmind az első pórlázadás, és keletkezett az első vallási szakadás. Csak a kétségbeesett s önmagával meghasonlott nemzet hitethette el magával, hogy ezáltal magán segíthet, S ezzel vette már kezdetét először a két félre és pártra oszlott nemzet kétféle története s kétféle történetírása. De Isten s a nemzetegység geniusa még akkor is megóvta volt népünket és hazánkat a legnagyobb bajtól, mely országot s nemzetet érhet. Megóvta ekkor is a nemzetiségi meghasonlástól. Ha villongott politikai pártokban és vallási kérdésekben, abban az egyben még egy volt, hogy mindenki azon egy ország és nemzet hívének, magyarnak és Magyarország hű s igaz fiának vallotta magát. Ezeréves történetünk százezernyi okmányai közül, melyeknek legnagyobb részét már átkutattuk és kiadtuk, soha senki sem mutatott föl, soha senki sem látott egyet is, mely elenkező adatot szolgáltatna. Itt-ott lehetett ós volt is egy és más és akárhány az ellenséghez átfutott hitvány pribék ós áruló. Itt-ott a városokban a nyárspolgárok közt voltak összeütközések olykor a nemzetiségek közt is kenyérírigységből, bírvágy- és féltékenységből. Hasonlón, mint például az egyes iparosok ós czéhek egymással s ezek ismét együtt a deákokkal utczai zenebonákban összetűztek. De sehol soha senkinek sem jutott volna eszébe azért másnak tartania, magát, mint magyarnak, Magyarország hü alattvalójának. Senkinek sem jutott volna eszébe e hazán kívül máshol, idegen nemzetiségében keresni a súlypontot ; senkinek másfelé keresni segélyt, vagy épen nemzetisége létgyökerét; senkinek kifelé gravitálni, vagy ezzel csak fenyegetőzni is. Történetünk soha a haza egyetlen nemzetiségét, egyetlen népét sem vádolta, egyikét sem bélyegezte meg a hazaárulás e rút vétkével. Tanúsága szerint is csak egy hazát, csak egy nemzetet ismert mindannyi. A legújabb kornak tehát, mely alig számít még évtizedeket , jutott volna a herostratusi dicsőség ? Nem ! Még az sem. Csak néhány a külizgatásnak és befolyásnak kitett elfog ült vagy gyarló, szenvedélyes vagy haszonleső egyénnek jutott a szomorú sors , hogy erre másokat is izgasson és a velük született hűségben ilyeket megtántoríthasson. De a siker méltó volt hozzájok. Derék és hű köznépünk épen úgy, mint közértelmiségünk