Századok – 1876

PAULER GYULA: Hajnik Imre Jogtörténetének ismertetése 67

72 KÖNYVISMERTETÉS, lünk és másutt is, bizonyos felekezeti elfogúltság, mely — elég alaptalanúl — bitelveit véli megtagadni, ha Francziaország ez elsőbbségét elismeri. Még most is sokan, — protestánsok és szabad gondolkozók — szeretik hirdetni, hogy a reformatio nyitotta meg az új kort, szabadította föl az emberi szellemet a középkor bilincseiből : már pedig Francziaország — bár Calvint és Bézát szülte — katholicus maradt, sőt úgy dühöngött a reformatio ellen, mint később két századdal az »az insermenté« papok, a katholicismus, a kereszténység ellen. Azonban e fölfogás már meghaladott álláspont. A történelemnek beható, és elfogúlatlan vizsgálata megmutatta, hogy a középkori egyháznak hanyatlása már kétszáz évvel Luther előtt megkezdődött, és majdnem teljes megsemmisülése bekövetkezett volna, ha Luther nem is szegzi 95. tételét a wittenbergi váregyháznak ajtajára. A theologiai szellem már ekkor egyáltalában romlásnak indult, s a mi Németországban történt, nem volt egyéb, mint egy félszeg lépés e theologiai fölfogásnak megerősítésére, fenntartására. Az európai fejlődés végpontját a közéjikor óta : Voltaire, Rousseau, a nagy forradalom: és nem Luther vagy reformátor társai képviselik. Ezzel azonban nem akarunk ítéletet mondani hitelveik valódisága fölött, mi nem tartozik hozzánk ; a fontosság, melyet nekik világtörténeti szempontból tulajdonítunk, nem dönti el egyszersmind dogmaticai értéküket. Nem mindig győzött az igazabb hit. Elég példa arra, a jelentéktelen szerep, melyet az ókorban Mózes vallása játszott a római polytheismus mellett! Ázsiában a mohamedanismus legyőzte a kereszténységet, Európában pedig aXIY. század óta a franczia forradalomig a pápaság folytonosan sülyedett ama magasztos és világbíró polczrúl, melyet a VII.Gergelyek és III. Inczék elfoglaltak, de nem hiszem hogy valakit e kétségtelen tény katholicus hitelveiben megrenditni képes volna. A mit mi Francziaország vezér szerepéről mondtunk, az nincs ily világosan kimondva Hajnik könyvében, de majdnem minden lapján meglátszik, hogy általában ő is e nézeteket vallja Nem is lehet az máskép a jogtörténet búváránál, ki minden lépten-nyomon e fölfogás mellett szóló bizonyítékokkal találkozik, melyeket Hajnik nem is mulaszt el kellőleg kiemelni. Munkája maga elég volna föntebbi fölfogásunkat megállapítani