Századok – 1876
THALY KÁLMÁN: Koháry István tanulókori leveleiből 384
thal y kálmántól. 389 nek. Ngodat továbbá is kérem: tűlünk maga gratiáját meg ne vonja. Ezek után Ngodat Istennek ajánlom. Datum Yiennae, die 11. January (1666). Ngod alázatossan szolgáló engedelmes fia Kollár y Istvány m.k. P. S. Jánosi uram ő kegyelme azt az négy tallért, méllyet Ngod nyolcz réf csipkére adott volt ő kegyelmének, nékem adta, mivel nagyobb szükségem vagyon — az mint megmondhatja ő kegyelme — hogysom mint Ngodnak az pénzre. Külczim : Tekéntetes és Ngos Gyarmati Balassy Judith Asszonynak, nékem szerelmes Asszonyom-Anyámnak, — Csábrádban. V. Alázatos szolgálatomat ajánlom Ngodnak, mint kedves Aszonyom-Anyámnak. Az kardot az lódinggal és szablyát tarsolylyal együtt Ngodnak alázatossan megköszönvén, meg igyekezem szolgálni, és hogy rólam el nem feledkezvén, négy aranyat is küldött, alázatossan köszönöm Ngodnak ; csakhogy bizony, Ngod az négyhez bár még négyet tett volna : mert bizony, mint mégyen itt Bécsben embertűi az pénz, csak az tudja, az ki próbálja s próbálta ! Igazán írom Ngodnak, hogy úgy megszorúltam volt immáron,hogy ha az gazdasszonyom húsz forinttal nem segített volna : éppen nem tudtam volna hová lenni. Ngod azért azon ne csudálkozzék, ha én kérek Ngodtúl. mert bizony, tudja Ngod, hogy hárman vagyunk s az aprólékos mindennapi szükség sokra mégyen. Ennekelőtte, mikor csak magam tanáltam Szombatban, Ngod jól tudja, hogy bizony három annyit költött el az én praeceptorom, hogysem mint én költök mind magamra, s mind öcséimre itt Bécsben. Ngod azért ennekutánna ne vonja meg magát annyira tőlem, hanem gyakrabban látogasson, s 20 s 25 tallérocskát méltóztassék költségünkre küldeni. Ngod bizonyos lehet benne, hogy se roszra nem költöm, se pedig ezen hozzámvaló gratiájáért Ngodnak háladatlan fia nem lészek, — mert bizony most is, ha e mellé a Ngod pénze mellé nem küldött volna Baranyay uram ő kegyelme vagy tíz fo-Századok. 26