Századok – 1876
HUNFALVY PÁL: Magyarország etnographiai képe a frank-német uralkodás korában 357
ItUNl'A.LVY PÁLTÓL. 359 még: de azt olvassuk, hogy a szlávok a Dunán inneni avarokat bántogatják. Meit már 805-ben panaszszal járúl a khagán a császárhoz s kéri, engedné meg, hogy népével együtt Salaria és Carnuntum közt foglaljon lakást, mivelhogy régi lakhelyeiken nem maradhatnak a szlávok miatt. A panaszló khagán keresztyén, és Theodor nevű. A császár kegyelmesen fogadja, kérését teljesiti és megajándékozva ereszti vissza. Haza térte után mindjárt meghalván Theodor, mást tesznek khagánná, ki főbb emberei közül egy követet küld a császárhoz azon kéréssel, hogy adja meg neki a régi méltóságot, melyet a khagán a hunoknál (avaroknál) bírt volt. Károly ezt is megteszi, parancsolván, hogy a khagán az egész méltóságot az avarok régi szokása szerint bírja. x) Úgy látszik, ez új khagán keresztelkedett meg a Fischa folyóban 805-ben, Ábrahám nevet kapván a keresztségben. '-') Figyelemreméltó körülmény, hogy ezek az avarok a Duna bal partjáról költöztek a Duna jobb partjára. E földrész tehát N.-Károlynak 7t)6-ki táborozása által pusztává lett, azért telepithetének most más avarokat oda. Nemcsak N.-Károly idejében, hanem azután is a táborozás vagy hadakozás iszonyú pusztítással jára, mit a német nyelv is világosan azzal bizonyít, hogy a hadjárást és pusztítást egy szóval fejezi ki : Heer (had, sereg) és Verheerung (pusztítás). Egyébiránt emlékezünk, hogy a Sabaria és Carnuntum közti vidék már egyszer boio-k pusztája volt. Az áttelepítés, úgy látszik, nem szüntette meg az avarok és szlávok közti viszálkodásokat, mert a császár 811-ben azok lecsöndesítésére hadsereget vala kénytelen oda küldeni. 3 ) A sereg vezérei mit tőnek, nem tudjuk, talán a végeldöntést a császárra hagyták, mert ugyanezen évről azt olvassuk, hogy a khagán és tudun meg más előkelők (primores) s a szlávok főnökei, kiket a Pannoniába küldött sereg vezérei oda rendeltek volt, Aachenben ^Einhard ad ann. 805. »Cujus precibus imperátor assensum praebuit, et summám totius regui juxta priscum eorum ritum Caganum babere praecepit.« 2) 805. Abraham Cagauus baptizatus est super Fiskaha. Dttmmleméi, Pilgrim von Passau, a 154. lapon. 3) Alterum (exercitum) in Pannonios (misit) ad controversias Hunorum et Sclavorum sopiendas. Einhard ad ann. 811. 24*