Századok – 1876
Állandó rovatok - Magyar történelmi társulat - 235
235 TÁRCZA. TÖRTÉNELMI TÁRSULAT. A február havi ülés Horváth Mihály elnöklete alatt — mely a nemzet gyásza miatt febr. 3-ról febr. 10-ére halasztatott — igen népes és látogatott volt, nemcsak a társulati tagok, hanem a közönség részéről is. A fölolvasások első tárgya egy kegyeletes kötelesség teljesítésének volt szánva : Toldy Ferencz elhunyt alapító és választmányi tag emléke megülésének. Szabó Károly melegen írt emlékbeszédét fölolvasta a titkár, a közönség látható érdeklődéssel s megindulással hallgatta azt s végül zajosan megéljenezte. Következett Fraknói Vilmos fölolvasása : egykorú hírlapi tudósítások a mohácsi vészről. Közel negyedfél százados újság lapok ! bemutatva színről színre a közönségnek a maga kezdetleges képeivel és épen oly kezdetleges tartalmával ! Azok a csecsemők melyekből, a mai hirlap óriásokká nőtték ki magukat ! Az a röpke lap 1522-ből, mely első tudva levő őse a »Pesti-Napló«-nak, »IIon«-nak, „Ellenőr"-nek, »Kelet-Népé«nek s a többinek, mert az hazánk földjén, bár deák nyelven látott világot. S a közönség, mely élénk érdeklődéssel bámulta meg a »Neue-Zeitung«-got, feszült figyelemmel hallgatta végig az élénk, eleven rajzot, a jól kiecsetelt képet, melyet Fraknói azokrúl összeállított, s az a kellemes elbeszélési modor, melylyel az el volt mondva, csak fokozta a hatást, mely végül zajos éljenekben tört ki. Fraknói ezúttal nem kevesebb mint öt újság lapot mutatott be, melyek mind a mohácsi vészre vonatkoznak. Értekezése a Múzeum által kiadandó könyvészeti szemlében fog egész terjedelmében közzététetni. Következtek a folyó ügyek. Titkár bemutatja az idő közben beérkezett történelmi adatokat: 1. Herczeg Odeschalchi Arthur két temetési szertartást küldött a