Századok – 1876

HAMPEL JÓZSEF: Lehóczky „Bereg-megye leírásá”-nak ismertetése 222

224 KÖN YVI8MERTETÍCS. helyeken elöfordvló obsidian és bronztárgyak, szintén ezen népfajnak tulajdoníthatók.«. Jó volna, lia ily egyszerű mondással az u. n. kőkori és bronz-culturának neliéz kérdését meg lehetne oldani ! Más nép-e az, mely Európa különböző vidékein a kőeszközök helyébe léptette a czól irányosabb bronzkészítményeket, és lia más nép, tehát minő nép volt az, nem egy régésznek fejtörésébe került már ! Szükséges-e itt emlegetni, hogy a nehéz problémának már jócskára megnőtt irodalma van, melyben a phoenikologok, celtisták, etruskologok, indogermanisták és több egyéb hypothesis védői egymás ellen síkra szállanak ! ? — Ha átcsapunk a következő lapra, ott szintén egy véleményre találunk, mely általános fogalmazása miatt tarthatatlan. Ez azon nézet, midőn az arany-karikák és egyéb ékszerek kezdetlegességéből azt következteti sz., hogy azok birtokosai a drága éreznek nem tulajdonítottak különös értéket. Ha e leletekből az következnék mit szerző hisz, akkor az elegantiával készült (szintén barbar) szarvasszói aranyékszerekből vagy a szabolcsi karpereczekből az ellenkezőt lehetne következtethetni ! Vagy más néptől val ók e a szomszédos vidékeken lelt ékszerek mint a beregiek ? Ki felel e kérdésre ? Azt sem helyeseljük, hogy szerző Homerost és Horodotost emlegeti a helyett, hogy itt hazánkban a szomszédos Oroszországra vagy Németországra is vetné pillantását. Egy helyen ugyan sz. fölhozza Németországot, mikor a 48. lapon a kővárak, kőkerítések, földtöltések stb. kerülnek szóba, de akkor oly általánossággal, hogy teljességgel nem lehet megnyugodnunk szavaiban. Ugyanis azt tartja, hogy földtöltések ott is fordulván elő »minthogy azok alkata és szerkezete a mi régi hasonló erődítésünkkel teljesen egyenlő : bizton vélelmezhető, hogy ugyanazon kor és ismeretlen nép müvei és maradványai.« Ha csakugyan megvan a hasonlatosság, akkor talán szerző vélekedése megállhat: csakhogy előbb részletes utánjárással a hasonlatosságot meg kell állapítani ! Ép oly kétes értékűnek tűnik föl a mit szerző az 55. lapon a halmok ősrégi voltáról fölhoz. Ugy mond : »Különösen nálunk is sűrűen találtató halmokat a szomszédos németek Hunnenbetteknek nevezik, mely elnevezés azonban még a hajdani keltáktól ered, ezeknél »hynbed« egykor annyit jelentvén, mint régi sír. S