Századok – 1876

PAULER GYULA: Ipolyi A. „Oláh M. levelezésé”-nek ism. 213

KÖNYVISMERTET ÉS. 217 szakához, a mohácsi csatáról : irodalmi levelezése többi személyei azonban, a Nonniusok és Rcsciusok, az Orydryusok és Mauckiusok commentai- nélkül alig lesznek ismerősek az olvasó előtt. Ezek leveleiben sokszor találkozunk azon affectatióval és pedanssággal, mely ama kor tudósainak leveleit most már a legtöbb esetben oly furcsa olvasmánynyá teszi, s magasztalásaik és bírálati megjegyzéseik gyakran nagyon emlékeztetnek a beszélgetésre, mely Trissotin és Vadius közt foly Molière-nek »Tudós nőiben«. De sietünk megjegyezni : hogy Oláh nem mutatkozik sem Trissotin, sem Yadiusnak, s Eramus leveleiben már egészen tiszta, egészséges légkörben vagyunk, a melyben a mai kornak gyermeke is jól érezheti magát. Erasmus — úgy látszik e levelekből — nagyon megkedvelte Oláhot, és őt »inter praecipuos amicos adscripsit«. A nagy tudós egyidőben előre járt a szabadelvű irányban ; elkeseredett harczott folytatott a barátokkal, kik együgyüségükben is megsejték a humaiiisniusban lappangó pogány szellemet, és megkísértették ellentállni annak, minek akkor ellentállni nem lehetett, De épen e barátok sorából támadt egy óriás, ki meszsze túlszárnyalta azt, mit a finom de gyönge lelkű tudós még álmodni is alig mert. Erasmusnak nem tetszett Luther reformatiója, melyért sokan a katholicusok közül őt okolák. Egyideig hallgatott, de végre az emberi szabadság védelmére fölszólalt a wittenbergi reformátor »Servum arbitrium«-a ellen. A harcz kimenetele nem lehetett kétes. A felekezetiesség, egy nagy realitás, állott szemben azon halvány, vékony, ideális valamivel, mit Erasmusnak egyik szellemes életírója »keresztény bölcsészetnek« nevez. Luther nem czáfolta meg, de összezúzta Erasmust. Kedves Bázeléből kiüldözték a reformátorok. Némely barátjai, kik éltüket adták volna érte — írja Oláhnak (89. 1.) némi keresettséggel, de szépen : — »adeoque desierunt esse amici ut homines etiam esse desierint.« Freiburgban élt tehát az osztrákház alá tartozó Breisgauban, midőn Oláhhal megismerkedett. Oláh hiába iparkodott őt Németalföldre édesgetni, »mert Brabantban« — feleié Erasmus — »a barátok uralkodnak, a kiknél nincsen ostobább és durvább faja az embereknek« »quo genere hominum nihil stolidius nihil immitius,« (23. 1.)