Századok – 1876
BOTKA TIVADAR: Családtani bonyodalmak s adalékok. - I. 112
fcOTKA TIVADARTÓL. 123 korlátolt hatalmával, sőt inkább hogy úgy a kormányzásra bízott nemesi rend javát szívén viselte, de a polgárság iránt is atyailag gondoskodott, arra, hogy rövid legyek, csak két fényes bizonyítékot fogok fölhozni. Első : liogy vezetése, pártfogása, sőt sajátjából is adományozása és a királynál közbevetése által több jeles felföldi családok virágzó nevénele ő vetette meg alapját, vagy arra alkalmat szolgáltatott: ilyenek, hogy csak a főbbeket említsem, a Palugyay és Plattliy, a Lubelei Liptbay, a Kubínyi és Meskó, a Folkusházy s több más fényes nevű családok >). A polgári rend iránti atyai hajlamát illetőleg pedig érdemes lesz Tamás érseket meghallgatnunk, ki 1318-ban így nyilatkozik róla Budán az ország színe előtt : »jővén előnkbe nagyságos és vitéz zólyomi Donch mester, nagyobb-nagyobb biztosság és erősség tekintetéből közhírűi kijelentette, hogy a rosembergi úgy mostani mint jövő polgároknak azon szabadságot és jogokat adományozta, melyekkel a lipcsei polgárok királyi adományból élnek s a melyek következők : hogy ezen polgárok szabadon választhatnak magoknak a kit akarnak bíróúl, ki minden pereiket megítélhesse ; hogy szabad és közös akarattal válaszszanak magoknak bár honnan papot és plébánost és azt megerősítésül ajánlhassák ; tovább az egész földterületet, mely jelenleg hozzájok tartozik, szabadon birtokolhatják és annak határi közt erdőkben és vizekben szabad vadászatot és halászatot gyakorolhatnak, a Yág folyó kivételével, hol senki közűlök nem halászhat; hogy semmi piaczi vámot ne fizessenek, hogy csak maga Donch comes személyesen legyen jogosítva tőlük szabad szállást követelni, nem pedig tisztjei.« Befejezésül szólnunk kellene még utódai és hátramaradt családja létéről és viszonyairól. De a mily sokat tudtunk fölhozni az apáról, oly keveset lehet fiairól és még kevesebbet ezek maradékiről — adatok nem létében — fölemlítni. Csak annyit tudunk, hogy négy fia volt : László, János, Miklós és István. A fennebb idézett 1349-ki nádor ítélet szerint, Donch az 1344. ') A Liptói és Túróezi Regestrumok és ezen értekezés jegyzeteiben idézett okmányos adatok. 2) Letopis M. S. 1872. Il-ik rész 54. 1.