Századok – 1876

BOTKA TIVADAR: Családtani bonyodalmak s adalékok. - I. 112

124 CSALÁDI BONYODALMAK S ADALÉKOK. tokába visszakerült Árva vára is tartozmányival, és mindaddig bírta azt, míg nem helyette a királytól elébb Strigót és Csáktornyát Muraközben, aztán pedig Komárom várát hozzávalókkal kap­ta. ') Azón adatok után,melyeket a nagyérdemű tudós püspök Ipol i eles értekezésében Beszterczebánya város műveltségi történeté­ről az 1874-ki Századokban közrebocsátott, méltán föltehető, hogy Donchunk ősei és rokonai, sőt ideszámítva magát is, azon száza­dos főispánkodás alkalmából, melyet Zólyom-megyében töltöttek, annak fővárosa határában és környékén is birtokot szereztek. Kimutatván eddig Donchunk családját és a Bytter-Balas­sákkal osztályos rokonságát, átmegyek biographiája, különösen pedig politicai közélete előadására. Hogy atyja Domonkosnak hí­vaték, világosan említi Károly király a komáromi 1334-ki ado­mányban. Az atyai név lehetett ok, hogy fiát megkülönböztetendő, homlokára az apai ugyan, de már magyarosított keresztnevet nyomta. Hazánk gyászos időszakában születvén, nagy kisértetnek volt ő is kitéve, mint akkori nagyaink általánosan, a versenyző új király dynastiák együttes föllépésével pártot választani. Nehéz meghatározni, adatok hiányában, melyikhez szegődött? Úgy lát­szik azonban, hogy a szabad király választási párthoz csatlakozott, melynek Chák Máté, a híres nádor, volt lelke és vezetője. Annyi bizonyos, hogy legalább egy ideig a clericalis felekezettel nem járt egy úton. Károly egy 1306-ki adományában a múltra hűtlen lá­zadónak nevezi Donchot azért, mert Demeter mesterrel Zólyom, Lipcse, Dobronya és Plahta várakat elfoglalta és azok Károly részére, fegyverrel vétettek el tőle.-) De ez jogtalan nyilatkozat volt a még akkor csak praetendens Károlytól, kinek törvényes és alkotmányos királysága csak 1308-ban kezdődik. Donchunk, mint e vidék hatalmas ura és hagyományos főispáni családjának utóda 1306-ig szabadon szegődhetett a versenyző pártok és királyjelöl­tek bármelyikéhez. Az idézett okmány keltén azonban már Ká­roly pártjához ment át és szakított Chák Mátéval, kivel ha tovább is szövetségben marad, a rozgonyi csata Róbert-Károly részére nem ') Árpádkori Új Okmánytár III. k. 156. Fejér VIII. vol.III. 489, 7 22. vol. I. 592. vol. II. 492. -) Codex Patrius — Hazai Okmánytár I. k. 101.

Next

/
Thumbnails
Contents