Századok – 1875

Pesty Frigyes: Jelentés a Zólyom-megyei és uradalmi levéltárakról 73

74 ZÓLYOMMEGYEI S U BAD ALMI LEVÉLTÁRAK kodtam, az utolsó nap kivételével, a melyen a körmöczbányai le­véltárba is betekintettem. Beszterczebányán Zólyom vármegye levéltárába jártam el, és ott a jegyzőkönyveket vizsgáltam át, melyek 1507. évtől veszik kezdetüket, sőt meglehet már 1500. évtől, mert a jegyző­könyvek első kötetének első ívei foszlányosak, és így a régibb év­számokat biztosan ki nem lehet venni. Ezen jegyzőkönyvekben magánperek feles számmal fordülnak elő, közérdekű tárgyak annál ritkábban. Zólyom vármegye egykori monographusa azon­ban ezeket is haszonnal tanúlmányozbatja. Megyei és országos ügyekkel keverve, bibliai fejtegetések is találtatnak a jegyző­könyvekben, néhol latin versek, néhol történeti reflexiók, mint azon középkori kronistáké, kik az emberiség történetét egyene­sen a paradicsommal hozzák kapcsolatba. Találtam Eszterházy Miklós nádornak több hivatalos magyar leveleit (példáúl a III. kötetben.) A jegyzőkönyvek V. kötetében III. András királynak egy 1295. és 1296. évi oklevelét egész terjedelmében átírva találtam és pedig két helyen, t. i. 791—798. lap, és 803—804. lap. Miután ezen oklevelekben Baclyn és Radvana falvak határai leiratnak, ezen különben is magánálló körülményt, kiemelem azért, hogy a mennyiben az oklevelek eredetiei a Radvánszky-család levéltá­rában meg nem volnának, legalább e jegyzőkönyvből másolatuk vétessék. Érdekes látni azon átmeneti időszak hatását, midőn Ma­gyarországon a régi naptár helyett, a gergelyi naptárt behozták, és az utóbbi még teljes uralmát ki nem vívta. Barbarytli D. mint felperes, és Baloghy Sebestyén 1584. év június 18-án Zólyom vármegye törvényszéke előtt állván, az előbbi azt adta elő, hogy miután Zólyom vármegye az új naptárt még el nem fogadta, ha­nem a régi naptárt használja, a mely kalendáriom szerint ma június 18-án Űrnapjának ünnepe tartatik, azért a törvényszék ma ítéletet nem hozhat. Mire a vádlott Baloghy Sebestyén tilta­kozólag azt válaszolta, hogy : ha ma Űrnapja miatt törvényszék nem tartathatik, ő széksértést sem követhetett el. A törvényszék erre azt határozta, hogy miután az új naptár szerint Űrnapjának

Next

/
Thumbnails
Contents