Századok – 1875

Beöthy Zsolt: Toldy magyar költészeti kézikönyvének ismertetése 710

712 KÖNYVISMERTETÉS. 712 a külföld nagy részt azt hitte, »magyar irodalom csak Ferencz császár óta van«); másfelől magát, saját nemzetünket általok »a társaságnak úgy,mint az egyénnek mívelődési útjai és eszközeivel megismertetni, a nemzeti önérzetet ápolni,a hazafiságot táplálni s a nemzeti haladás czélszerű előmozdítására biztos útmutatást nyújtani.« Szükség volt rá. Nemzetünkben nem egyszer vetett fényes lángot az ősi fringiára támaszkodó önérzet; talán sohasem tágított a büszkeség a tejjel-mézzel folyó, zsírba fulasztó magyar Kanaánra,melyben az apai hét szilvafa áll; Mátyás király hadverő dicsőségének emléke is meg-megfordúlt eszében; de faja szellemi életének múltjáról (jóllehet ebben is volt nem egy, becsületünkre szolgáló mozzanat) édes keveset tudott, Toldy megkezdte munkáját; a nagyobbára csak életrajzi és könyvészeti kezdemények után megalkotta a magyar irodalom-történetet,a szó igazi értelmében vett, mívelődéstörténeti alapra fektetett,criticailag dolgozott,okt'ejtö irodalom-történeti tudományt; tárgyát minden irányban és oly terjedelemben dolgozta föl, hogy munkáinak csupán czím szerinti elősorolása egy kis kötetet tölt meg ; félszázados működése sikereire, vele együtt mindnyájan örömmel tekinthetünk ; a külföld nemcsak tud, hanem ír is irodalmunkról, s csak legelfogúltabb ellenségeinknek jut eszükbe kizárni bennünket a cultura nemzeteinek sorából, a hazában pedig már közép-iskoláink, zsenge fiatalságunk közt terjesztik irodalmunk múltjának és jelenének termékenyítő ismeretét. De a félszázados pálya, melyen Toldy annyi kikelt magot hintett el, ő rá magára nézve kétség kívül sok nemes örömet hozott. Azon kezdtük, hogy nem igen van irodalom-történetíró, ki tárgyára nézve nála jelentékenyebb kort élt volna át. Sem Villemain és Nisard, sem AVorton, Chambers ós Taine, sem Gervinus, Wackernagel és Vilmar nem voltak tanúi, amaz irodalmak korukig legmagasabb lendületének, melyeknek történetén dolgoztak. Toldy szerencsésebb volt. Az ő sorsa hasonlít a bányászéhoz, ki előtt munkája közben a drága éreznek mindig gazdagabb és gazdagabb ere nyílik. Irodalmunk legtöbb kitűnő termésének ott állott bölcsejénél. 0 az elsők egyike gyanánt mondhatá el az 1823 ki »Iris«-ben, hogy: »Vörösmarty »Zalán«-ja és »Cserhalom«-ja az újabb magyar irodalom legrendkívűliebb jelenségei közzé tartoznak.« Eötvös gondolatokban^zép műveinek, állambölcseleti muu-