Századok – 1875

Wertheimer Ede: Ranke Lipót (Tanúlmány) 583

584 ranke lipót. nak, hogy mindinkább elmerülünk ez arcz szemléletébe, s nem örömest fordítjuk el tekintetünket róla. Hírétől vonzatva a hallgató terem eleinte tömve volt. De már a következő fölolvasásnál másként vala, s mindössze csak körülbelől 20 hallgatóbül álló csoport ülte körül a mestert, hallgatandó őt. Mert valójában körülte kell vala ülni, ki hallgatni akará, miután Ranke oly halkan beszélt, — nem tudom, ha előbb is úgy volt-e ? — hogy csak a legnagyobb erőmegfeszítéssel volt hallható. De csendesen , most lép be. Rögtön elnémúlt a beszédzaj > melynek központja mindig csak ő volt. Felöltönyét hanyagul a kathedrára dobja, s reá teszi kalapját. Öltözéke egyszerű, s legkevésbbé sem választékos. Erre föllép a kathedrára , leül, s körültekintve gondolatokba mélyed. Mindenki feszülten hallgatja. Eleinte érthetlenül mormol néhány szót, míg később rövid szavakban jelzi az előadandó tárgyat. Egy híres ember nevét hallja most az ember említtetni, s később ismét néhány érthetlen mondatot. Környezetét felejti. Ó maga mintegy gondolatival ez anyagi világot elhagyva, ama szellemekhöz látszik fölemelkedni, melyeknek tetteiről beszél. Néha föllángol a benső tüz, s hangjának nagyobb nyomatékot ad, azután ismét a szokott csöndessé lesz. S hányféle esemény hatása alatt áll ezalatt a lélek ! Eleinte a legfeszűltebb figyelem mellett is érthetetlen; de ha el nem ernyedünk az ö útját követni, hangjának hyeroglyphái mindinkább érthetőkké válnak, míg a kulcsot hozzájok megleltük, s folyton combinálva hangjának bensejébe hatolunk. Ha ez sikerűit, fölfogásának mélységébe mintegy bevonatunk, úgy hogy minden egyebet felejtünk. Nála sohasem érezni a múltat, mindig csak a jelent. Ranke nem tartozik a tanárok ama fajához, kik a történelmet füzeteikből olvassák, s az eleven benyomást ez által elmosva, érdektelenebbé teszik a históriát, mint az valójában volt. Előadásainak élénkítő s gyümölcsöztető benyomása mutatják a férfiút, ki tudja mi a történelem, s a kinél a történet maga az élet, nem pedig lioszszas búvárlatoknak csak halmaza. Bármennyire szokatlan is ez előadási modor, mindazáltal a legnagyobb mértékben elismerésre méltó; egyszersmind azért, mert itt oly hibától mentt, mely mü-