Századok – 1875
Thaly Kálmán: Körössy György följegyzései a XVII. században 311
322 KÖRÖSSY GYÖRGY FELJEGYZÉSEI, THALY KÁLMÁNTÓL. főcsaládok leszármazását és rokonságait számos eddig ismeretlen nemzedékkel és vérségi összeköttetéssel gazdagítják. Vannak azonban a történelmi följegyzések közt is, általán ismert dolgok ismétlése mellett, figyelemreméltó tájékoztatások, mint pl-Patak, Felső-Vadász stb. birtokváltozásaira, a váradi és kassai kapitányokra, s némely nevezetesb események datumaira vonatkozók, mely adatokat az illető monographusok igen jól fel fogják használhatni. Megemlítjük még, hogy Körössynek mindezen följegyzései, a Rákóczi-ház vagyoni ügyeit érdeklő mindenféle gazdasági jegyzések, irományok, nyugták és ellennyugták, urbariale registrumok, számadások tömkelegében, — kisebb-nagyobb scartétákra s levelek (köztük I. Rákóczi György és Lorántffi Zsuzsánna eredeti leveleinek) üresen maradt hátlapjaira írva földúlnak elő, a Rákóczi-levéltárnak a kir. kamarai archívumba olvasztott részében, — teljes ősi rendezetlenségben. Mindazáltal jónak láttuk azokat, a mint kezeinkbe kerültek, lemásolva, ekként összeállítani, s a Történelmi Társulat 1874. april. 2-iki ülésén bemutatni. THALY KÁLMÁN.