Századok – 1875
Ifj. Bölöni Sándor: Komáromi Csipkés György végrendelete 1663. 278
TÁRCZA. 2 281 tettem tolók, hanem sok javokat vettem, es minden Atyamfiai felett való Atyamfianak lenni esmertem, s meg tapasztaltam. 5. Mert semmi őstől vagy Atyámtól maradott joszagom, az mellyhez Atyamfiai valami közöket mondhatnak, nincsen. 6. Mert azt az törvényt, hogy valamely keresztyen embernek, ififjusagatol fogva vele eggyütt kegyessen s angyali modon élő hazastarsa, teste, csontja, holta után, minden eggyütt szerzett keresmenyeből, csak ki üzettcssek s vettesek, negyed resszel, es a többi joszagnak , mas haszontalan s többire bitang emberekre maradjon, az en lelkem ösinereti szerent en nein javallom, akarkinek mint tessék. Y. Ha ugy lenne halalom, hogy feleségem s gyermekim meg maradvan Isten jo tettzeseből addig elnenek, hogy gyermekim fel nevelkednenek es Annjoktol külön magoknak lennenek, feleségein mindennek felet ha szükségek ugy kívánná , ossza meg közöttök, s adja kezekhez. Az felét pedig mindennek, tartsa meg maganak s ellyen belőle. Soha holtáig minden jószágát keze közztil gyermekeinek adja ; hogy mint sokak ugy ne járjon, eleteben akarmiert mas utan ne kunyoralljon, es bosszusaggal s keserűséggel gyermeki miatt koporsojaban ne szálljon. Ez tettzesem, akaratom, dispositiom minden dolgomrol s joszagocskamrol, mclljet minden mások kenszeritese nélkül, szabad akaratom szerent, jo lelki ismerettel cselekedtem s pecsetemmel mégis pecseteltem nagyobb erősségnek okaert. Anno et die ut supra. Idem qui supra. Comaromi Csipkés György manu suâ.« A pecsét czímerc ötágú koronából félig kiemelkedő egyszarvút ábrázol. Körirata ez : GEORGIVS. C. CÖMARINVS. Az eredetiről közli : Ifj. BÖLÖNI SÁNDOR.*) ) Midőn a föntebbi becses adalékot ezennel örömmel közölnők : a nevezetes egyházi író halálának idejére nézve megjegyezzük, hogy azt — az ezelőtti azon téves föltevéssel szemben , mintha K. Cs. Gy. 1688-ban halt volna meg, — igen helyesen sikerült Szinnyey G e rz s o n nak Révész Imre »Figyelinező«-je f. é. második füzetében (79. 1.) egykorú adatok után 1678. oct. 6-kára megállapítani. Ugyanis a zürichi városi levéltár Heydegger-félc irományai közt, a 158-ik számú eredeti levélben, mely K o t s i Bálint pápai tanár- és volt gályarabnak »Papae, 26. Marty Anni 1679« költ tudósítása, dr. Heydegger Henrik János nagyhírű zürichi theol. tanárhoz, a magyar