Századok – 1875
Nagy Iván: A neczpáli levéltár 223
NAGY IVÁNTÓL. 237 tetnem, hogy ezek magnélkűl haltakel; mert 1413-ban már a most fönnebb említett G y ö r g y (az oklevél szavai szerint Neczpáli Imrének fia) osztozik Garai nádor előtt Iktári Bethlen Miklós fiával Gergelylyel, a Zaránd megyei Eősi, Seprős, Bodon, Csókástbelek és Békés megyei Gyoma helységeken és Miklóslaka és Eőzed pusztákon. Ezen jószágokra azután 1421-ben Neczpáli György már fiaival Lászlóval, János egri kanonokkal, Demeterrel és Istvánnal és osztályos rokonaival Iktári Bethlen Miklóssal és Péterrel együtt Zsigmond királytól íij adományt vett és azokba az orodi káptalan által be is iktattatott*). De ezen osztály és beiktatás végrehajtásával — úgylátszik — be is végezte Neczpáli György földi pályafutását : mert több oklevél a családi levéltárban mint élőről nem emlékezik. Már 1425-ben csak fiai Demeter, László és István, továbbá a rokon Iktári két Bethlen testvér az egri káptalan előtt egyezségre lépnek az endrédi nemesekkel, egymásközt minden határ villongással és perpatvarral felhagyván. Györgynek említett négy fia közül László vitt legnagyobb szerepet, mint mindjárt látni fogjuk. Jánosról az egri kanonokrúl ezentúl hallgatnak a családi okmányok. Demeter nemsokára meghalt, kinek fiai közül László és István korán követvén atyjokat, a harmadik Balázs volt az, ki legtovább élt mint a család utolsó férfi-tagja, kinek viszontagságos életéről szintén utóbb lesz emlékezet. Szólok most már — mint az imént ígérém —- Lászlóról. Ez 1436-ban mint Trencsén vármegye főispánja, testvérével Istvánnal és unokaöcscsével Balázszsal,Baliczky Miklós túróczmegyei főispán s Árva és Szklabina várak kapitányától mint zálogbirtokostól megszerezvén Jahodnik, máskép Kis-Besztercze helységet, arra 400 arany-frtért Zsigmond királytól zálogjogot kap, melybe a beiktatást is a túróczi convent eszközli. Majd 1439-ben Albert királytól mind a két ágra örökös adományt nyer, és annak alapján a birtokba a túróczi convent által ismét beiktattatik nevezett testvérével és unokaöcscsével egyetemben. *) Ezen okleveleket Zsilinszky Mihály tagtársunk a Békés-megyei okmánytár részére másolta le.