Századok – 1875
Csaplár Benedek: A körmöczbányai bizottság jelentése 149
CSATLAK BENEDEKTŐL. 181 Ha már közben itt-ott fölemlítem, mint került elő e becses levéltárból egy és más részlet a liazai tudományosság közbirtokának növelésére Katona, Engel, Eejér, Kaclielmann, Horváth M., Fraknói Vilmos, Lányi Károly, s mások kiadványaiban, illetőleg műveiben : úgy hiszem, helyén lesz itt egyúttal jeleznem azt is, a mi belőle már a közel jövőben reménylhető ; úgymint igen tisztelt munkatársunk Bot ka Tivadar monographiáját Bars vármegyéről, továbbá K r i z k ó Pá 1-nak készülőben lévő müveit, melyek különösen és csakis a Körmöcz városi levéltár okmányaiból búvárolt adatokból állandnak elő. A vasszorgalmú levéltárnok jelenleg épen levéltári tüzetes feladatával (a 18-ik századi okmányok rendezésével) egybevágólag a Rákóczi-mozgalmak bányavárosi lefolyását foglalja öszsze. E dolgozatának már négy terjedelmes füzetét láttuk, melyeket e czím alatt szándékozik közrebocsátani : »Geschichte der Bergstädte zur Zeit des Franz Rákóczischen Freiheitskampfes 1703—1711. Verfasst auf Grund des Kremnitzer Stadtarchivs von Paul Krizko Archivar im Jahre 1874.«*) E mellett a bányavárosoknak reformatió-korabeli (16. s 17. századi) mozgalmairól szóló adatokat gyűjti, továbbá a szövetkezett bányavárosoknak, különösen Körmöczbánya városának történetét igyekszik a gondjaira bízott levéltár adataiból lehetőleg teljesen összeállítani; ki is 17 év óta buzgalommal búvárkodván e levéltárban : kitűzött czéljaira tetemes mennyiségű anyagot kutatott föl. Kívánatos, hogy indokolhatlan részrehajlástól tartózkodva, tisztán objectiv felfogással igyekezzék szor*) Mindenesetre sok hasznavehető anyagot tartalmazandó mü lesz ez így is, elismerjük ; de félünk, hogy már forrása egyetlenségénél fogva is nagyon egyoldalú felfogású. Ugyanis a bányavárosok Rákóczi-kori történetét csupán Körmöcz archívumából megírni nem lehet ; át kellene e czélból búvárolni a kir. kamara budai gazdag levéltárát, hol pl. b. Hellenbach akkori híres bányagrófnak Rákóczihoz, Bercsényihez írott fölötte érdekes eredeti levelei őriztetnek ; továbbá Selmecz-, Beszteixze-, Breznó-, Béla-, Baka-, Libet- és Új-Bánya, Zólyom és Korpona városok és a szomszéd megyék levéltárait. S z e r k. Századok. 13