Századok – 1875
Thaly Kálmán: Balassa Bálint és újon fölfedezett versei 1
THAI-Y KÁLMÁNTÓL. 11 »akkor szerzette, mikor a feleségéiül elvált, (1587 ?) kiben emlékezteti Cupidót arra, a mint Vénus ő általa fogadott neki, lia feleségítül békével elválik, — kire megfelel Cupido, Júliát mutatván, s dicsérvén neki.« Ez a magyarázó czim; maga Balassa pedig szórúl szóra így emlékezik e versében volt nejéről s attól való elválásáról : „Ez világgal bíró I Felséges Cupido — Emlékezzél meg szódra, Mit fogada anyád Énnekem általad : II o g y megszabadulván Ki már megszabad ú11 Tttlem el is vadult,-— 1 Jut eszembe gyakorta." Cupido teliát megmutatja »anyja helytartóját e földön« : a páratlan szépségű Júliát Balassának, kit forró szerelemre gerjeszt e csodálandó szépség iránt. Vagyis : nejétől elválván Balassa, az irigy nyelvek s világ szemei elől Erdélybe vonúl, ott ismerkedik meg egy ritka szép előkelőliölgygyel Júliával, kit vadászó Dianának is ír. Szerelme égető tűzzé válik, mely ellen hiába bujdosik a vad havasok közé, hiába él a lakatlan bérezek közepette »remete-életet«, hiába bolyong hegyekenvölgyeken »fene párduez-módon,« felhajtva a medvék barlangjait, — a csodaszépségű hölgy képe mindenütt üldözi őt, s szíve olthatatlan lángját, tűzét sem a havasok hideg éjei, sem az erdei források fris vize nem képes oltani, enyhíteni. Ezen égő szerelme édes kínjai közt a legszebb dalokat sűrűen teremti fájó lelke, s ő e legszebb dalok egész gazdag bokrétáját fűzi össze és veti az imádottnak lábai elé. Ennek magasztos szépségét és saját szerelme nagy voltát Balassa, a legváltozatosabb alakokban, ragyogó költői képekben, elragadó hasonlatokban festi. Húsz dal zeng itt Júliáról, s ezekben éri el Balassa, lángoló érzelmeinek, dús és merész képzelő tehetsége színpompájának netovábbját, — ez költészetének vil ága. Be mi a régi magyar poézis e drága gyöngyeinek széptani