Századok – 1874

Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata - 671

676 RESZTERCZEBÁNYA XIÜVEETSÈGTOKTÉNETE várhadnagyok és őrcgapatok laktanyái állottak. Mindannyi még máig romjaiban is és átalakításaiban itt imposans erős alkotmány ; méltó, hogy az enyészettől, melynek indult, most még könnyebb költséggel valamely közczélra alkalmazhatott, a város falai érdekes kaputornyaival együtt fentartassék. Ezen házak egyikén még késő gót keletkeztének 1474-iki évszáma is olvas­ható, Mátyás királynak s a városnak megrongált dombormű czímerével ; mely azon hagyománynyal függ össze, hogy egy­kor Mátyás, itt időzve, benne lakott. Úgylátszik, hogy a ház csakugyan ekkor ilyen nevezetesebb czélra lakásül épült. Le­het, hogy királyi szállóhely, lehet, hogy a várőrség hadna­gyának laka volt. Kívülről az alacsonyabb városi részről vízvezeték által táp­lált vízsáncz fogta körül a várat. Feltöltött helyén most séta­tér áll. Másfelől kettős bástyafal és a magasb hegyoldal hely­zete védte, valamint a selmeczi várat is. Míg a kürmöczi nagy magaslatára alúlról hosszá fedett lépcső, külön alsó várudvar fallal, az úgynevezett Zwingerrel, védve vezetett fel. Mindkét utóbbi várnál a templomtól különváló tornyok is uralkodtak a magaslaton. Selmecz várának azonban újon épült gót ízlésű temploma is, mire elkészült, már azonnal várerőddé alakít­tatott át. A beszterczebányai ezen vár dús hadfelszereléséről szól­nak még a város levéltárában olvasható inventariumok, össze­­rások, melyekből látjuk, mikép korszakonkint bőven volt el­látva mindennemű fegyverekkel. n) Közűlök nem egy érdekes tárgy máig is a város levéltárában letéve megmaradt. Érdekes leeresztett sisakok, pánczélok és vassodrony-ingek, kardok és óriási pallós-bárdok. Míg Selmeczen a várkamarák egyikében a felhasználatlanúl maradt nyílveszszők, mint raktárban halomra hányva feküdtek a legújabb időkig és csak nemrég felállítva rendeztetett azok megmaradt része. A vártól mint a város fejétől kezdve sugárzottak ki az­után Beszterczebánya város főutczái és nagy tere fel- s lefelé. — ]) Városi levéltár 50 esőm. 8. sz. és 115. csőm. 17. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents