Századok – 1874
Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata - 671
674 BESZTER CZEBÂXYA Mt' V K1.TSÜGTÖ BTÉNETK római daciai telephelyein..1) Míg .Belgiumban a flaudrok ős hazájában ezen rendszer régibb nyoma szintén kevésbbé vehető már észre. Magyarország városai ezen kiváló érdekes alkatrésze azonban máig leginkább felismerhetőn tartotta fenn magát, mint mondók, bányavárosainkban. Selmeczen példáúl és Körmöczbányán, Korponán és Beszterczebányán. Fekvésére nézve kétségtelenül legkiválóbb ezek közt a körmöczi acropolis. Átalakításaiban is igen érdekes a selmeczi. Teljesebb alkatrészei által a beszterczebányai. Legkevésbé épen maradt fenn már a korponai. Mindannyiból azonban még teljesen construálható bányavárosaink ezen régi fellegvárainak, acropolisainak alkata. Közepén rendesen a város főszentélye, a főegyház áll, olykor más városainknál erős falai egyrészével vagy csak tornyával magába a várfal-szerkezetbe bevonva s beillesztve.2) Ezen templomok többnyire monumentális, eredetileg román félkörív vagy átmeneti ízlésben vannak építve, és később csúcsív idomban átalakítva. Mit ismét a későbbi ízlés a renaissance átalakításai rontottak meg nagyobbára. Mellette áll rendesen egyfelől, a szentélyhez, a nagy templomhoz közel, a hely másik szentélye, a halotti kápolna, az úgynevezett középkori carnarium. Melyben holtok után a polgái'ok épen úgy kívántak temetkezni a templom közelében, mint életök legünnepélyesebb óráit a templomban töltötték Selmecz- és Körmöczbányán még ezen halotti kápolnák maradványaiban eredeti román építészeti ízlésének köralakzata s jellege felismerhető ; ámbár mindkettő félig elhagyottan maradt fenn. Beszterczebányán ellenben, mint sok más helyütt is, átalakítva, kibővítve találjuk már a késő gótizlésü úgynevezett tóttemplomban. Csak helyzete és a régi okmányokban előjövő sz. Mihály-egyház neve — miután ez volt rendesen a középkori halotti kápolnáknak, mint példáúl a kassainak is czím-neve — *) Miiller Vcrthcidigungskirchen in Siebenbürgen Mit1 heil. II. 211. -) Lásd ezt bővebben részletezve : Ipolyi. Az egri régi székesegyház az egri várban.