Századok – 1874
Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata - 671
K72 BESZTKRCZERÁNYA MfVKIiTSÉfiTÖRTKNETE. A tatárjái’ás alkalmával, melynek a megyei hadak nem voltak képesek többé sikeresen ellenállani, a szerkezet teljes helyreállításának és fentartásának czélszerüsége is kétesnek mutatkozhatott. A rendszabály, a mily nehéznek mutatkozott kivitele, a várjószágoknak visszafoglalása által, ágy nem látszott már kielégítőnek. Másról is kellett tehát az ország védelmére gondoskodni. A tatárjárás azon tapasztalatra vezetett, hogy a magasan álló erős helyek, a várak, a falakkal s tornyokkal védett pontok, bekerített városok, monostorok, egyházak leginkább képesek voltak az ily pusztítva berohanó hadak ostromának ellenállani. Legalkalmasabbak, legbíztosabbak a menekvésre és védelemre. Az elajándékozott várjószágok meggazdagodott nagyúri birtokosait kellett tehát a várak építésére s a megfogyott vármegyei hadak helyett, csapatok, bandériumok tartására buzdítani. A várnépek felszabadítása által önálló városokká alakult telepeket, az elpusztált várjószágokon megtelepített idegen gyarmatosokkal keletkező városokat kellett tehát városaiknak várdákkal, erődökkel, falakkal való megerősítésére bírni. f így kezdenek a XIII. század másik felében, hegy és vízváraink keletkezni ; falakkal, bástyákkal s tornyokkal várszer ft leg erődített városaink épülni. Addig a várak inkább csak földsánczokkal, fapalánkkal erősített táborhelyek voltak. Gyakran csak fatörzsek s gerendákból emelt kastélyokkal és lakokkal és legfelebb egy kő-toronynyal a közepén voltak ellátva. Azon általános hit, mely a kővárakat, ezek romjait, a létező legrégibb alkotmányoknak tartja, egyike máig a nagy közönség azon balvéleményeinek 8 álhitének, melyek mostanig is, midőn már a tudomány ezen elemi dolgokon rég túlhaladott, épen úgy uralkodnak, a valódi műveltségiörténéti ismeret hiányánál fogva, mint példáúl, hogy a gót csúcsíves építészet a góthoktól származik, vagy hogy az ily régi templomokat Magyarországban egy helyütt mind Sz. István, máshelyütt meg ismét a csehek építették volna. Miben mindannyian egyaránt ártatlanok voltak.