Századok – 1874

Zsilinszky Mihály: Fraknói Vilmos: „Magyar Országgyűlési Emlékek” I. kötetének ismertetése 648

BÍRÁLATOK. 649 hogy az egyes gyűlések Emlékeit ügyesen és szakavatottan írt bevezetések előzik meg, melyek azok rövid történelmét vázolják. Ez által a nem szaktudósok, tehát a nagy közönség is könnyen tájékozhatja magát a közlött Emlékek értéke és becse felől. A bizottságnak azon intézkedését is csak méltányolnunk lehet, hogy ezen bevezetéseket külön-lenyomatban is közrebocsá­totta, lehetővé tevén azt, hogy a nagy közönség olcsóbb áron szerezhesse meg az országgyűlések lefolyásának ismeretét. A mi már a mű tartalmát közelebbről illeti, meg kell je­gyeznünk, hogy az csak a mohácsi vész utáni gyűlésekkel kez­dődik. Oka ennek az, hogy a régibb korban tartott gyűléseinkre vonatkozó adatok még nagyon hiányosan vannak összegyűjtve, míg ellenben a mohácsi vész utániakra nézve oly meglepően dûs készlet áll a Tört. Bizottság rendelkezésére, hogy azt a későbbi kutatások alig fogják lényegesen szaporíthatni. A jelen kötetben találni fog a szíves olvasó tizenhá­rom magyarországi rendes, egyetemes gyűlést, tizenöt rész­legeset, huszonhat erdélyi gyűlést, huszonkét horvát- és tótországit, — melyek nem több, mint egy évtized alatt tar­tattak, t. i. 1526-tól 1536-ig. Eddigelé meglehetősen sok részletet ismertünk a mohácsi vész után bekövetkezett pártharczokból : mert mindenik pártnak megvoltak saját historicusai, emlékírói ; de tulajdonképen csak ezen Országgyűlési Emlékek nyújtanak világos képet nemzetünk zilált beléletéről, azon kétségbeesett küzdelmekről, melyekben az egy haza gyermekei egymás ellen lázas tűzzel harczoltak, mindig azon törekvéssel, hogy a hazáról a keleti hódítás és a nyugoti befolyás veszélyeit elhárítsák. Első helyen állanak a miskolcziés tokaji részle­ges országgyűlések, melyek 1526. sept. 16. és oct. 17-én tartattak. Az elsőben a felett tanácskoztak : mikép lehetne a török által elárasztott országot megvédelmezni ? A másikban szintén ezzel rokon kérdés merült fel, t. i. mit kelljen az ország megmentése érdekében cselekedni ? S ezzel természetesen a királyválasztás hangoztattatott ; de mivel az ország rendei ily részleges gyűlést nem tartottak illetékesnek a trón betöltésére : nov. 5-kére Szé­kes-Fejérvárra királyválasztó gyűlést hirdettek.

Next

/
Thumbnails
Contents