Századok – 1874

Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata - 525

IPOLYI A.UNOLDTÓI,. 533 íme, ez hazánkban a XII. és XIII. századi német gyar­matosítás hű képe és eredménye, állapota és műveltsége. Nem pedig a mint eddig vélték, azonnal a művelt, virágzó városok alkotása volt. I)e hasonlón állítják élőnkbe a német telepítések képét a germán telepek történetírói is, kezdve az elsőtől, a classikus Tacitustól, egész az újabb Berchtoldig és Arnoldig, vagy Mau­­rerig és Pi'alzig. Mint Tacitus már a keresztény aera kezdetén túdósit, hogy a Germánoknak nem természete és szokása váro­sokat alkotni s azokban lakni :. úgy tudjuk, valóban számtalan adatból, hogy sokáig külön fa- (block) házakban, távol egymás­tól, földjeik közt laktak, s a városi lét, még kifejlettebb községi életük mellett is, eredetileg náluk is importált idegenszerü ál­lapot volt. A nagyobb udvarházak és majorságok, az ezek mellett keletkező nagyobb falvak és helységek, a várak és városok las­san keletkeznek a Frankoknál legelöl, fejedelmeik és főnökeik lakai körül, s fizok is nagyobbára eleinte csak a római légiók cas­­trumai, a municipiumok és gyarmatok városai helyén. Az első német gyarmatosítás és régi városaink keletkezé­sének képe ugyanezen állapotot állítja élőnkbe hazánkban is. Az erdélyi flandriai szász telepek így alakúinak kis városaikkal többnyire a régi római daciai telepek, Segesvár és Kolozsvár, Szeben és Szászváros, Segestum és Clusium stb. helyén. S így keletkeznek első városaink is többnyire kétségtelen római váro­sok s castrumok alapján : Székesfehérvárit s Esztergomban, Győ­rött és O-Budán, s több helyütt. Majd a királyi udvar, a szé­kesegyház. a monostor körül megtelepedett műveltebb iparosok, az olaszok, a latinosok — mint okirataink az első századokban városaink magasb iparosai ezen polgárosztályát rendesen nevezik — és más nemzetiségű jövevény és gyülevész vendég-népek­ből, az úgynevezett hospitesekböl, keletkeznek polgári sorsú lakosaik. 111. Hányavárosaink és Beszterczebánya alakulása. A fémleletek és bányaművelés kezdeményei a magyar birtokosok által s a német bányaiparosok és vállalkozók beszállásával. A magyar állam befolyása

Next

/
Thumbnails
Contents