Századok – 1874

Waltherr Imre: Károlyi Sándor emlékiratai a Rákóczi-háború kezdetéről - 396

408 KÁROLYI S. EMLÉKIRATAI A KÁKÓCZI-HÁBOKÚ KEZDETÉRŐL. Ezekután alólírott, a mennyiben javai és kedves övéi az ellenség kezében lennének, — elszomorodott szívvel ő Fölsége őrsége közé ment Kassára; megérkezése napján jelentkezett N i g r e 11 i tábornok úrnál, a ki által fölterjesztéstétel végett Bécsbe küldetett volt, őt minden történttekről kimerítően érte­sítvén és tudósítván. A megélhetés minden forrásából kifogyva lévén, mind sze­mélyesen mind pedig mások által fölkértem N i g r e 11 i tábor­nokot, hogy legalább 3 személyre és 4 lóra való szállást rendel­jen számomra, s nehogy az időt tétlenségben töltsem, nyújtson valami alkalmat ő Fölsége szolgálatára. De miután nemcsak e tekintetben mitsem nyertem, — sőt a lakásúl szolgálható kis házacska is kerekenmegtagadtatott: kénytelenítvelettem Gom­­bosésKlobusiczky urak jóságát igénybe venni, s nem cse­kély lelki bánatomra majdnem négy egész hetet tétlenségben tölteni. Miután a belháború lecsendesítésére a császári tisztek ré­széről mi intézkedést sem tapasztaltam, s látnám, hogy az ellen­ség az erősséget elzároltatta : végső szükségemben kénytelen valék ő Fölsége elméjéhez képest az időt idővel csillapítani, és természetes kötelékeimhez ragaszkodva, Isten nevében családom­hoz távozni ; mielőtt azonban az említett erősséget elhagynám, gróí’Pálffy Miklós ő Kegyelmességéhez a következő tar­talmú levelet küldöttem : Kassáról 1703. September 13-án, grófPálffy Miklós ő Excellentiájához Bécsbe írott levelem másolata : »Kegyelmes Uram ! Pénteken, a postának rendes időn túli kimaradása folytán, átalánosan elterjedt annak elfogatási híre ; mely azonban a föl­keltek száguldozásai miatt bölcsen visszatartatván, az utána kö­vetkező vasárnapi szerencsés megérkezésekor Excellentiád két rendbeli kegyelmes válaszát vettem, az egyiket folyó hó 1-ről, másikát pedig 5-ről keltezve, mindkettőt a legnagyobb tisztelet­tel fogadván. Megértettem ezekből, hogy károlyi kastélyomba 40 muskatélyos rendeltetett őrségül ; e nem érdemlett kegy már más úton is tudomásomra esett : de tudva- van előttem az is, hogy az említett őrség Rákóczi és Bercsényi közeledté-

Next

/
Thumbnails
Contents