Századok – 1874
Fekete Alajos: A gyógytan a régi magyaroknál - 380
A gyógy tau a régi magyaroknál, i. A pogdnykorban. Pogány őseink beléletének ismertetését tárgyazó krónikáink nagyon homályosak és szűk körűek lévén, biztos tudomásunk nincs arról, minő lehetett az orvostan nemzeti sorsa az őskori magyarok között ; de, hogy e tapasztalati tudománynak némi csírái megvoltak közöttük, ép úgy mint más népeknél, — az kétséget nem szenvedő tény. A bel- és külföldi krónikákból s egyéb emlékekből, hagyományokból, némely a nép között jelenkorig fennmaradott babonás szokásokból, végre a nyelvünkben található, vagy jelentőségüket vesztett elavúlt egyes szavakból, mint megannyi nyomokból, bizton állíthatjuk : mikép pogány őseinknél már e honba jövetelök alkalmával a gyógyászatnak némi elemei megvoltak, s azt a papok, vagy az ősi nyelvben fenntartott szóval a táltosok űzték, kik a népnek egy személyben orvosai, jósai, tanítói, tanácsadói, papjai voltak, szóval szerepök olyan volt, mint a héberek közt a levitáké, az örmények közt a ságáké, az indusok közt a gyninosophistáké, a gallok közt a druiáké, a brittek között a bárdoké, a görögök közt az aszklepiadoké, a finn, lapp, s uraltői néptörzsek között a schaman papoké. Régi kútfők említést tesznek még a táltosokon kívül a jósnőkről, jovasasszonyokról, vagy varázsolókr ó 1, kik szinte a bűbáj, varázsolás gyakorlóiként iratnak le, kik ismerték a titkos erejű gyógyfüveket, irakat, különféle fürdőket készítettek, főztek gyógyfűveikből, kentek, fentek. Hogy azonban táltosaink s jovasasszonyainknak miben
