Századok – 1874
Pesty Frigyes: Zaránd; Zemplén és Nyitra vármegyei alispánok 287
292 TÁBCZA. el a k e I e t i pestis, a rémítő »fekete halál«, melytől a legnépesebb helyőrségek kihaltak, sűrű táborok szétoszlának, s a lakosság, tűzhelyeit elhagyva — a ki még elhagyhatta — vadonba és pusztákra bujdosott. Az ember az embert kerülte ; és az egész országot betöltött rémülés közepette ki bírta volna a hadakat együtt, s ki bírta volna fegyelemben tartani ? !... A lengyelek föllázadtak s elmentek ; a magyarok pedig tébolyogtak, esüggedeztek, oszoltak, s lcgfölebb csak vontatták már a háborút, nem harczoltak Isten-igazában. Érsek-Újvárt, a kuruczok föbástyáját, három hónapig tartó hosszú ostrom alatt nem volt ki megsegítse : a fejedelem, a tábornokok s főtisztek megfeszített erejével összevert táborok népét a közöttük kiütött pestis pár nap alatt elszélesztette, — portyázni sem maradtak elegen. A katonák parancsszóra nem hajtva, szanaszéjjel, erdőkben, hegyekben, pusztákon bujdostak a rettentő ragadovány elöl, s egymást fosztogatták. És a midőn Újvár elvégre elbukott : páni rettegés szállá meg az egész országot, hadakat ; senkisem bízott többé az ellentállás lehetőségében. Szolnok, Eger, Epert jes, Murány és más erős helyek csakhamar Újvár után elestek ; s hogy a kétségbeesett harezon rabbá lett hü Balogh Adám büszke nyakát Pálffy — az új császári fővezér — bakójának bárdja kettévágta : ez alá hulló véres fővel az egész dunántúli hadtestnek feje vétetett. Míg e közben az egész kuruez erő a Kassától Szatmárig és Kővárig terjedő vonalra szorúlt: Rákóczi és Bercsényi, a Pálffyval megkezdett alkudozásokkal csak az időt akarván húzni,— a mind elérhetőbbnek látszó orosz segély megnyerésébe helyezték minden bizodalmokat. Ez a remény, ez a törekvés vezette a háború két fejét Lengyelországba, Péter czárhoz, ez adatta a fejedelemmel addig itthonn Károlyi kezébe a hadakkal együtt a főhatalmat, minek aztán, mint tudjuk, a szatmári békekötés lett a vége. Rákóczi, Bercsényi és a velők tartók reményeit pedig az időközben fellobbant törő k-o rósz h á b orú tönkre tette; és Kassa után Huszt, Kővár, Ungvár, végre Munkács is kaput tártak, s a fejedelem, nagy számú híveivel együtt, bujdosójává lön elébb a lengyel földnek, aztán a — világnak. Irné, a hosszú, véres szabadságharcznak ezen tragicus végét illustrálják a jelen kötetben foglalt levelek, melyek épen azért rendkívüli érdekkel, a megelőző kötetekéinél már a catastropha végfejlödésénél fogva is természetszerűleg nagyobb, megrázóbb érdekkel bírnak, AU ez különösen a fejedelem nagyjelentőségű titkos levelezései-
