Századok – 1874

Bujdosó Valentinus: A Caraffa által kivégeztetett Keczer Gábor és Véber Dániel elkobzott ingóságainak leltárai 1687. 137

144 TÁRCZA. továbbá, hogy e magyar kiadásban is minden változtatás nélkül meghagyatott német Danzer uram bevezetése, melyben Dembinski vi­lágosan »ellenséges« főparancsnokul mutattatik be, s Haynau és Bach korszaka, mint »a béke feltündökölt napja« dicsöíttetik. Ily szellem, sőt hivalkodó gúnyolódás mutatkozik olykor Danzer kísérő jegyzeteiben is ; cs minthogy föl sem tehetjük, hogy a derék Athenaeum intézői e nézetet oszszák, — csodálkozunk, hogy illető bírálójuknak ez a bántó visszásság föl nem tűnt, s a sértő he­lyeket meg nem változtatták, ha már egészen új bevezetést s jegyzete­ket adni nem akartak, a mi pedig legezélszeríibb lett volna. — Kü­lönben ezektől eltekintve Dembinski ezen emlékiratai magokban véve, — mint mondók — fölötte érdekes, és becses olvasmány. Ara e magyar kiadásnak 2 frt. — Két becses mii a Királytoldröl. Az erdélyi történet­kutatások terén szép sikerrel fáradozó F ab ritius Károly és dr. Trauschenfels Jenő országgyűlési képviselők, s társulatunk­nak is tagjai részéről két, örömmel fogadott füzet küldetett be hozzánk közelebbről. Fabritiusé hasznos tauügy-történeti adalék, a meny­nyiben nagy szorgalommal összeállított betűrendes névsorát és mű­ködési körét tárja elénk mindazon jezsuitáknak, kik 17 30-tól 1773-ig az erdélyi rendházakban alkalmazva voltak, kiterjeszkedve időnkénti magyarországi működéseikre is. E nem kis fáradsággal s pontossággal, az általános rendi évkönyvek adatai nyomán szerkesztett mű, az er­délyi honismertető egylet. »Archív«-ja Xl-ik kötetéből vett külön lenyomatban jelent meg. — Trauschenfels müve pedig »K r o n­­städter Zustände zur Zeit der Herschaft Stephan B á­­thoris in Siebenbürgen 1571—1576.« czím alatt Brassóban, 1873. febr. 23-kán jótékony czélra tartott értekezés önálló kiadása. Trauschen fels, mint culturtörténeti szempontból igen érdekes tanúlmánya mutat­ja, nagy szorgalommal búvárolta a brassai gazdag levéltárnak a városi igazgatásra és polgárok társadalmi életére vonatkozó adatait, a száma­dási- és jegyzőkönyveket, emlékjegyzeteket stb., s különösen élénk részletességgel írja le Báthorynak 1572-iki brassai idözése alkalmával a város által tett fogadási, eltartási intézkedéseket, ajándékvásárlá­sokat. Becses följegyzéseket nyerünk itt a Brassóban akkor virágzott iparágakról, az élelmi és ruházati czikkek XVI-ik századi árairól stb. ; megismerjük a város 1571—7 6. évekbeli bevételeit s kiadásait, külön-

Next

/
Thumbnails
Contents