Századok – 1873

Garády: A Török-magyar-kori Államokmánytár III-ik kötetének ismertetése 558

BÍRÁLATOK. 561 hozzá. De la Haye 1643-ki jul. 25-kén kelt levelében elérkezett­nek látta az időt, hogy a fejedelem saját követe által sürgesse az engedélyt. Miként kelljen, úgymond, a törökökkel bánnia, azt ő az ügyek portai folyamának módjából szerzett hosszú tapasz­talása szerint legjobban tudhatja: mindazáltal ajánlja neki, Ma­gyarország elfoglalandó részéért évi adót vagy nagyobbszerü ajándékot Ígérjen: »Egyébiránt« írja folytatólag a követ, »tud­ja Fönséged, hogy hadhoz az engedély megadásáig is készülhet, hadsereget készen tarthat, sőt Magyarország azon részébe, hol várai és uradalmai vannak, ki is szállhat. Megengedi ugyanis a nemzetek joga, hogy minden uralkodó, midőn szomszédai, mint most a császáriak és svédek, fegyverben állanak, hadsereget ké­szen tartson s előzze meg a szomszéd hadától önmagát és alatt­valóit fenyegető veszélyt, mit lia nem előz meg, birtokainak elfoglalása után segédszert hasztalanúl keresend.« De Rákóczi nem mert erélyesen neki bátorodni, mert a porta engedély- ós segélyadásával folyton késedelmezett. Musztafa nagyvezér 1643-ki novemberben is azt írta a fejedelemnek : »efféle dolgokat hatal­mas császárunknak részetekről értésére kellett volna adnatok ; sz. Demeter napja elérkezett, az téli idő is elközelített, későre maradott, mostan az hadakat elküldeni nincsen idő.« Elvégre egy hónap múlva, dec. 2—12. közt, kelt a szultán levele, mely Rákóczinak a támadást megengedte és segélyére Moldva- és Havas-alföldéből ezer-ezer lovast, az egri és budai basákat ren­delte. Ez engedély- és segélyért Rákóczi 20 ezer tallért, s lia hadjárata folytán a felső magyarországi 13 megyét megkapná, évenként 40 ezer, lia pedig csak 7 megyét kapna 20 ezer tallért volt kénytelen igérni a portának, de mind erre nézve utóbb nem csekély fordulat s viszály állt be. Rákóczi támadott. Fegyvereinek kedvezett a szerencse, de fényes hadjáratának, midőn a svédeket megtámadták a dánok, koczkán álltak eredményei. Ezeknek biztosítása végett Rákóczi a töröktől vagy nagyobb segélyt, vagy a németek részéről aján­lott béke megköthetésérc engedélyt kért, a szokott ajándékokon kívül újból megajánlván az ígért évi adót, lia a 13 vagy 7 me­gye birtokában marad. A porta a háború folytatására buzdítá a fejedelmet, segítséget is ígérvén neki. Ment is Konstantinápoly-

Next

/
Thumbnails
Contents